Kiderült, hogy a párom összeszedett nemrégiben egy útszéli lotyót. Onnan tudom, hogy elkotyogta a haverjának. Az meg visszamondta. Lali (ő a férjem barátja) összeveszett a feleségével, és a fejéhez vágta, hogy ő bezzeg nem kurvázik, mint a Dezső (az én férjem). A neje leadta a drótot a sógornőjének, aki körmös, ő meg az anyámnak, így tudtam meg a pletykát. Embert kizártam, alhat az anyjánál. Pipa vagyok, de szeretem még mindig. A falubeliek a szájukra vettek, kíváncsiak, hogy kiadom-e az útját a hűtlen disznónak. Csak sírok és sírok. Talán meg kéne bocsátanom. De a barátnőm szerint, ha ezt simán lenyelem, újra félre fog lépni az ember, mert látja, hogy velem mindent lehet. És nehogy már!
Nem felejtette el véletlenül a férjét is megkérdezni a történtekről? Úgy tűnik, a falubéliek elmondásából értesült az „ügyről”, és nekik kíván megfelelni a továbbiakkal is. Ehelyett inkább azt tanácsolom, beszélgessenek el! És csak akkor tegye ki a szűrét, ha egyértelműen megbocsáthatatlannak tartja a „bűnét”. Ha nem, akkor azt ne szégyellje se önmaga, se mások előtt.