MindenegybenBlog

A néni éjjel elhunyt.. Az ápoló unott fejjel vette tudomásul

Ilyen körülmények uralkodnak egyes magyarországi kórházakban! Emberhez nem méltó módon bánnak a betegekkel!

Budapest – szörnyű és feldolgozhatatlan látványban volt része annak az asszonynak, aki beteg anyósát látogatta meg az egyik fővárosi kórházban. (a kórház nevét, az asszony kérésére nem tesszük közzé, de már volt róla többször is szó a lapokban) Sajnos nem ez az első eset, mikor ilyen beszámolókat kapunk olvasóinktól, valami nagy baj van az egészségüggyel hazánkban...!

A legutóbbi, mosdóban talált többnapos holttest után most újabb botrányos esetről számoltak be a betegek az egyik fővárosi kórház kapcsán.Anyósomat mentem látogatni még a két ünnep között az egyik fővárosi kórház belgyógyászatára. Sok mindenre fel voltam készülve, de teljesen kiakadtam attól a látványtól, ami fogadott. A férjem édesanyja fenekétől szinte a nyakáig merő pisi volt, az ágya alatt több liter infúziós folyadék állt. Ránéztem a mellette fekvő idős asszonyra is, és a takarót felemelve ugyancsak borzasztó látvány fogadott: véres széklet és vizelet keveréke volt a lábai között végigfolyva a fehér lepedőn.– nyilatkozta az asszony.

[LAPOZAS]

Másnap, amikor ismét látogatóba ment, anyósának egyik szobatársa sem élt.A néni, akiről a fényképet készítettem éjszaka tüdőgyulladásban elhunyt, a másik asszonynak pedig erős zöldessárga színe volt, amikor megláttam. Kimentem, hogy szóljak az ápolónak, aki meg sem nézte a pulzusát, rögtön letakarta egy lepedővel. Semmi empátia, csak az unottság és a nemtörődömség látszik a dolgozók arcán. Félek, hogy anyósom lesz a következő.– mesélte Éva. Férjével panaszt tettek, de az osztályvezető főorvosnő azt javasolta, hogy menjenek át a fizetős részlegre, ott biztos, hogy jobban bánnak a betegekkel.

Sajnos ez is Magyarország napjainkban! Úgy gondolom, hogy radikális változásokat kell végrehajtani az egészségügyben, mert ez elfogadhatatlan, hogy amíg ilyen körülmények uralkodnak egyes kórházakban, addig milliárdokat ölünk stadion építésbe!

2019-02-03 12:11:02 - Mindenegyben Blog