MindenegybenBlog

A pápa fenyegető üzenete Orbán Viktornak

Bár a latin mondás – Roma locuta, causa finita – szerint egy vitás ügy Róma megszólalása után lezártnak tekintendő, a katolikusokat is megosztja a pápa migránspolitikája. De tévedhet-e Krisztus földi helytartója? A lehetőség határain belül a gazdagabb országok tartoznak befogadni az idegent, aki biztonságot és alapvető megélhetést keres. […] A politikai hatóságok a rájuk bízott közjó érdekében a bevándorlási jog gyakorlását különböző jogi feltételekhez köthetik, különösen azáltal, hogy a bevándorlókat kötelezik bizonyos dolgokra a befogadó országgal szemben” – írja a katolikus egyház katekizmusa. Világos, félreérthetetlen, önmagukért beszélő szavak.

Azazhogy mégsem. A legfrissebb Heti Válaszban ezért be- és kimutatjuk, hogy

– mi köze van a Mussolinit hatalomra juttató káosznak és a vadkapitalizmusnak Ferenc pápa migránsbarát álláspontjához;

– a nyugati országok zömében az egyházi vezetők elsöprő, és a hívők nagy része miért osztja feltétel nélkül az egyházfő véleményét;

– Olaszországban a püspöki kar képviselője és a bevándorláskritikus Északi Liga vezetőije miért kiáltotta ki egymást „kommunista főpapnak”, illetve „vokséhes szavazatkupecnek”;

– miért a lengyel és a magyar katolikusok a leginkább migrációszkeptikusok;

– a Vatikán miként üzente meg az Orbán-kormánynak: ha nem változtat migránspolitikáján, annak a szentszéki–magyar kapcsolatok láthatják kárát.

forrás: valasz.hu

2016-08-17 19:18:37 - Mindenegyben Blog