MindenegybenBlog

A soroksári Auchanban jártunk ma délelőtt, és amíg vártunk valamire Dani megszomjazott.Amit az eladó leművelt azt még mi sem hittük el, pedig sokat láttunk már

A soroksári Auchanban jártunk ma délelőtt, és amig vártunk valamire Dani megszomjazott. Adtam a kezébe egy kétezer forintost, hogy az alig pár lépésnyire lévő INMEDIO boltban vegyen magának inni. Mondtam hogy figyeljen oda, hogy fog visszakapni, kap egy ezrest, egy ötszázast, és némi aprót. Jött is vissza, elég fancsali arccal a gyerek, kezében egy ötszázas, meg némi apró. Kérdezem hogy hol a többi, mire mondja hogy csak ennyit kapott. Na kezdett elönteni a harci modor, de igyekeztem udvariasan jelezni a szőke hölgynek hogy a gyereknek visszajár még egy ezres. Szó nélkül vissza akarta adni, majd halkan megjegyezte hogy nem " vette észre " hogy kétezrest adott volna a gyerek, mondom ez rendkivül érdekes, mert annyira különbözik a szinük, hogy nem lehet nem "észrevenni" a különbséget. Erre kijött egy sötét hajú hölgyemény,és rászólt a szőkére, hogy vissza ne ad. Na itt már elvesztettem női jó modorom és igencsak hangosan kértem ki magamnak, hogy milyen aljas dolog egy gyereket becsapni. És meg ne próbálja nem visszaadni, ami a gyereké. Akkor azzal próbálkoztak, hogy pénztártól való távozás után - de nem hagytam végigmondani, kiosztottam őket jó hangosan, csak hallják mások is, és itt kérlek osszátok, hogy aki oda akarna menni vásárolni, az készüljön fel hogy átverik, becsapják, ellopják a pénzét. Gondolom osztozni akartak rajta.

2022-06-04 14:04:45 - Mindenegyben Blog