Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.06.19. péntek éjfélig
Ma is több helyen számíthatunk zivatarokra, a nap második felében legnagyobb számban és intenzitásban a Dunától keletre. A zivatarokat főként felhőszakadás kíséri (rövid idő alatt lehulló 30-50 mm-nyi, néhol akár 50 mm-t meghaladó csapadék), emellett kisebb eséllyel 60-80 km/h feletti széllökés, illetve jégeső (2 cm körüli) is társulhat hozzájuk. A zivatartevékenység az éjszakai órákban fokozatosan lecseng.
Péntek napközben a maihoz képest kevesebb helyen, elsősorban a Dél-Dunántúlon, illetve megközelítőleg a Salgótarján-Békéscsaba vonaltól északkeletre alakulhatnak ki zivatarok. Kiemelten az északkeleti megyékben intenzívebb zivatar is valószínű a fentebb felsorolt kísérőjelenségekkel.
(Megj.: Péntek hajnalban az északi, északkeleti tájakon, valamint a nyugati határvidéken átmeneti ködfoltok képződhetnek.)
2020.06.18. 10:18 Országos Meteorológiai Szolgálat
Pest megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Baranya megye

Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Bács-Kiskun megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Békés megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Csongrád-Csanád megye

Fejér megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Győr-Moson-Sopron megye

Hajdú-Bihar megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Heves megye

Komárom-Esztergom megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Nógrád megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Somogy megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Tolna megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Vas megye

Veszprém megye

Zala megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás

Zivatar
Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
OMSZ: 2020-06-18 09:37 (07:37 UTC) [wbhx]
Szöveges figyelmeztető előrejelzés