MindenegybenBlog

Az apa mozgássérülten is dolgozik, az anya vérplazmát ad, hogy segítsen, ennek ellenére így "szúrták szíven "őket:

Az apa mozgássérülten is dolgozik, az anya is dolgozik, de kevés a keresetük mellette rendszeresen ad vérplazmát, mert segíteni akar másokon és a család bevételét is kiegészíti ezzel. Közben nem is gondol arra, hogy a saját egészségét teszi kockára.

 

Ez egy önkormányzati bérlakás, ami a városban nagyon jó helyen van. Már csak ők laknak ott, és szerintem valakinek nagyon kell az a terület, ami önmagában nem is lenne probléma, de a megígért cserelakást nem kapják meg, amit az önkormányzat nem tud megindokolni, mert rendesen fizették a bérleti díjat. A szerződésük 2018.07.30-án járt volna le. 2018.07.10. körül adták ba a bérleti szerződésre vonatkozó hosszabbítási kérelmet, amit elvettek, de nem tájékoztatták őket arról, hogy menniük kell az ingatlanból, majd augusztus közepén válaszoltak a kérelmükre, hogy el van utasítva. Akkorra már tudtukon kívül laktak jogcím nélküli használóként.

 

A lakáscsere kérelmüket márciusban adták be. Az, hogy az ügyintéző azzal rázta le őket, hogy fentről kapott egy utasítást nos ez nem válasz! Hitegették őket hónapokig, majd jött a határozat, hogy mehetnek az utcára, és mivel nem költöztek ki, amiről nem is értesültek időben így 5 évig nem is pályázhatnak önkormányzati lakásra. 2014-től ismerem a családot a gyerekeiket szépen és tisztán járatják az iskolába, hát nem fogom hagyni, hogy szétszakítsanak egy családot, mert valaki adott fentről egy utasítást. Ha ez Önt is felháborítja, úgy kérjük ossza meg velünk véleményét!VIA

2018-10-09 13:08:27 - Mindenegyben Blog