Egy hónappal a tragédia után megszólalt Barbi édesanyja
Mély megrendülést váltott ki a mindössze 13 éves Barbi tragédiája, aki az őt ért bántalmazások miatt vonat elé lépett Szolnokon. A történtek után egy hónappal a kislány édesanyja azért vállalta a nyilvános megszólalást, mert szeretné, hogy más családnak soha ne kelljen hasonló veszteséget és felfoghatatlan fájdalmat átélnie.
Az Ă©desanya lánya törtĂ©netĂ©vel a kortárs bántalmazás veszĂ©lyeire szeretnĂ© felhĂvni a figyelmet. A család szerint Barbit az iskolában rendszeresen gĂşnyolták, bántĂł megjegyzĂ©sekkel illettĂ©k Ă©s kiközösĂtettĂ©k. A szĂĽlĹ‘k tudták, hogy gyermekĂĽknek voltak nehĂ©zsĂ©gei, de nem sejtettĂ©k, milyen sĂşlyos lelki terheket hordoz magában.
Barbi ritkán beszélt arról, mi történik vele az iskolában. Kérdésekre is csak néhány szóval válaszolt, magától pedig szinte soha nem mondta el részletesen, milyen bántások érték. Édesanyja szerint érzékeny lelkű kislány volt, aki a fájdalmának nagy részét inkább magában tartotta.
A tragédia teljesen váratlanul érte a családot. A szülőknek fogalmuk sem volt arról, mire készül a gyermekük, ezért azóta is azt próbálják megérteni, hogyan juthatott el odáig, hogy ne lásson más kiutat a helyzetéből.
Beszédfogyatékossága és öltözködése miatt bántották
Az Ă©desanya elmondása szerint Barbit beszĂ©dfogyatĂ©kossága Ă©s öltözködĂ©se miatt rendszeresen bántották az iskolatársai. Társai gĂşnyolták, sĂ©rtĹ‘ megjegyzĂ©seket tettek rá, valamint kiközösĂtettĂ©k a közössĂ©gbĹ‘l. A folyamatos bántalmazás egyre nagyobb lelki terhet jelentett a kislány számára.
A család egy idĹ‘ után Ăşgy döntött, hogy másik intĂ©zmĂ©nybe Ăratja át Barbit. Abban bĂztak, hogy az Ăşj iskolában tiszta lappal indulhat, Ăşj barátokat szerezhet, Ă©s maga mögött hagyhatja mindazt, amit korábban átĂ©lt. Egy ideig valĂłban Ăşgy látszott, hogy javul a helyzet, ezĂ©rt a szĂĽlĹ‘k remĂ©nykedni kezdtek.
A szülők közben folyamatos kapcsolatot tartottak az iskola pedagógusaival. Az osztályfőnökkel szinte mindennap egyeztettek, mert szerették volna pontosan tudni, hogyan érzi magát a lányuk, miként halad a tanulmányaival, és sikerült-e beilleszkednie az új közösségbe.
Utólag azonban kiderült, hogy a problémák jelentős része a család és a tanárok előtt is rejtve maradt. Barbi többet hallgatott, mint amennyit panaszkodott, ezért a környezetében élők nem láthatták teljes egészében, milyen súlyos fájdalmat él át.
Az utóbbi időben a viselkedése is megváltozott, magatartása romlott, de a szülők nem gondolták, hogy ez olyan mély lelki válságot jelezhet, amely végül tragédiához vezethet.
TöbbfĂ©le segĂtsĂ©get is kapott, de magában tartotta a fájdalmát
A család nem hagyta magára Barbit a problĂ©máival. A kislány elĹ‘ször iskolapszicholĂłgushoz járt, kĂ©sĹ‘bb pedig magánĂşton is segĂtsĂ©get kapott. A szĂĽlĹ‘k igyekeztek minden olyan lehetĹ‘sĂ©get kihasználni, amely támogatást jelenthetett volna számára, Ă©s segĂthetett volna feldolgozni az iskolában átĂ©lt bántásokat.
Az Ă©desanya szerint azonban Barbi a szakemberek elĹ‘tt sem beszĂ©lt sokat. Nehezen nyĂlt meg, Ă©s a problĂ©máinak jelentĹ‘s rĂ©szĂ©t továbbra is magában tartotta. Bár a család Ă©szlelte, hogy valami megváltozott körĂĽlötte, nem tudták pontosan, milyen mĂ©lyen Ă©rintettĂ©k Ĺ‘t a gĂşnyolĂłdások Ă©s a kiközösĂtĂ©s.
A Blikk beszámolĂłja szerint jĂşnius 7-Ă©n a lány egy szolnoki vasĂşti átkelĹ‘höz ment, megvárta az Ă©rkezĹ‘ InterCity szerelvĂ©nyt, majd a sĂnekre lĂ©pett. A törtĂ©ntek teljesen váratlanul Ă©rtĂ©k a családot, mert a szĂĽlĹ‘knek nem volt tudomásuk arrĂłl, hogy gyermekĂĽk ilyen vĂ©gzetes lĂ©pĂ©sre kĂ©szĂĽl.
Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult. Az érintett iskola részvétét fejezte ki a gyászoló családnak. Barbi hozzátartozói azonban nemcsak választ szeretnének kapni arra, hogyan történhetett meg a tragédia, hanem azt is szeretnék elérni, hogy más gyermekeknek ne kelljen hasonló bántalmazást elszenvedniük.
Az Ă©desanya azĂ©rt beszĂ©l, hogy más gyermek idĹ‘ben segĂtsĂ©get kaphasson
Barbi Ă©desanyja azĂ©rt vállalta a nyilvánosságot, mert szeretnĂ© felhĂvni a szĂĽlĹ‘k, a pedagĂłgusok Ă©s a diákok figyelmĂ©t arra, hogy a kortárs bántalmazásnak sĂşlyos, akár visszafordĂthatatlan következmĂ©nyei is lehetnek. A gĂşnyolĂłdás, a kiközösĂtĂ©s Ă©s a rendszeres megalázás nem ártatlan gyerekcsĂny, hanem olyan lelki teher, amelyet egy fiatal sokszor egyedĂĽl kĂ©ptelen feldolgozni.
Az édesanya azt szeretné, hogy a gyerekek merjenek beszélni arról, ha bántják őket, a környezetük pedig vegye komolyan a legapróbb figyelmeztető jeleket is. Barbi története azt mutatja, hogy egy gyermek akkor is súlyos válságban lehet, ha otthon alig panaszkodik, és nem mondja el részletesen, mi történik vele.
A család abban bĂzik, hogy tragĂ©diájuk másokat arra ösztönöz, hogy idĹ‘ben kĂ©rjenek segĂtsĂ©get, Ă©s egyetlen bántalmazott gyermek se maradjon egyedĂĽl a fĂ©lelmeivel. KĂĽlönösen fontos, hogy a szĂĽlĹ‘k, a tanárok Ă©s az osztálytársak is odafigyeljenek a megváltozott viselkedĂ©sre, a bezárkĂłzásra Ă©s a hirtelen romlĂł magatartásra.
Barbi Ă©letĂ©t már nem lehet visszahozni, de Ă©desanyja remĂ©li, hogy lánya törtĂ©nete más családokat megĂłvhat ugyanettĹ‘l a felfoghatatlan vesztesĂ©gtĹ‘l. Azt szeretnĂ©, hogy a törtĂ©ntek után mindenki komolyabban vegye a kortárs bántalmazást, Ă©s egyetlen gyermek se Ă©rezze Ăşgy, hogy nincs, aki meghallgassa Ă©s segĂtsen neki.