MindenegybenBlog

Az oroszok légicsapást mértek a magyar határ környékére!

Orosz légicsapások érték a délnyugat-ukrajnai Ivano Frankivszk városát, mely Szlovákia, Románia és Magyarország határának közelében található - írja a The Guardianre hivatkozva a 24.hu. A település Luck városától délre fekszik, és légvonalban mindössze 166 kilométer választja el a magyar határtól.

Az ukrán belügyminisztérium tanácsadója, Anton Herascsenko arról számolt be a nyilvánosságnak, hogy mindeddig összesen három támadásról érkezett jelentés, Ivano-Frankivszk polgármestere, Ruszlan Marcsinkiv pedig azt mondta, a repülőtér közelében láttak robbanásokat.

Az északnyugat-ukrajnai, a lengyel határ közelében található Lutszkból szintén robbanásokat jelentettek, de az oroszok tűz alá vették a közép-keleten fekvő Dnyiprót is.

A Lutszkot ért támadás a település polgármesterének beszámolja szerint a helyi repülőteret érte, az orosz védelmi minisztérium pedig megerősítette, hogy a létesítményre nagy hatótávolságú fegyverekkel mértek csapást, és sikerült is megsemmisíteniük. Dnyipróban egy lakóház és egy óvoda közelében csapódtak be az orosz rakéták, az ukránok szerint halálos áldozata is van a támadásnak. Kigyulladt egy kétszintes cipőgyár is.

2022-03-21 21:49:48 - Mindenegyben Blog