MindenegybenBlog

Az Unió most csinált magából viccet, ugyanis Dajcs Tomira bíznák a lopott pénzek kivizsgálását

Minden jel szerint az Európai Unió időnként szeret magából viccet csinálni, ugyanis a Fidesz európai főemberére, Dajcs Tamira bíznák az európai pénzek szabályos elköltésért felelős bizottság alelnökségét. Kecskére a káposztát. 

Dajcs Tomi vizsgálhatja, többek között azt, hogy szabályosan költötte-e el az Orbán-kormány az EU-s pénzeket, amennyiben megválasztják a területért felelős bizottság alelnökének- értesült a Népszava

Azt már tegnap bejelentette a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja, hogy az Európai Parlament mind a 22 szakbizottságában helyet szereztek, de a Népszava értesülései szerint ezen felül „a tűz közelében lehetnek a Magyarország számára két legfontosabb bizottságban: az alapjogokkal és a költségvetés ellenőrzésével foglalkozóban.”

A lap brüsszeli tudósítója szerint az Európai Néppárt frakciója bizottsági elnöki posztra nem, de öt alelnöki pozícióra javasol fideszes politikust.

Külön poén, hogy az uniós források szabálytalan elköltését és a korrupciós ügyeket folyamatosan vizsgáló Költségvetési Ellenőrző Bizottságban Deutsch Tamás lehet a negyedik alelnök, ha a tagok a jövő szerdán megszavazzák. Más magyar rendes tagja nincs a testületnek, így Dajcs Tomi lesz hívatott feltárni az Orbán-kormány lopásait az Unióban.

Csak gratulálni tudunk a frissen megválasztott új csoda ellenzéki képviselőinknek, elsősorban a DK-soknak és a Momentumosoknak, hogy ezt hagyják. És nem tiltakoznak ez ellen ezerrel. Maradjunk, annyiban igen komoly hiba volt lecserélni a régi jól seprő seprűt újra. Ezek az újak azt se tudják mi van, de a szelfizgetés az nagyon megy nekik Brüsszelből. Gratulálunk.

2019-07-05 21:36:54 - Mindenegyben Blog