MindenegybenBlog

Bántalmazás miatt meghalt Danika ! 2,5 évet élhetett !Letartóztatták a nevelőanyát

A megalapozott gyanú szerint a nő február 26-án, a késő délutáni órákban polgári lakóhelyén a nála mint nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett kétéves és öt hónapos kisfiút – annak szófogadatlan viselkedése miatt – olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermek röviddel a cselekmény után elhalálozott - írja a haon.hu.

A tenyek.hu úgy tudja: egy fiatal házaspár a borzalmas ügy érintettje, akik saját gyermekük mellett nevelőszülőként gondoskodtak a mindössze kétéves Danikáról, Polgáron. Információik szerint a kisfiú valószínűleg rosszul viselkedhetett, ezért nevelőanyja megfogta a karját és megrángatta, de ezt olyan erősen tette, hogy a gyerek emiatt elesett és több helyen megütötte magát a házuk oldalán lévő lépcsőben.

Mivel a kisfiú nagyon sírt, így a szülők úgy döntöttek, beviszik őt az ügyeletre, Danika azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal később meghalt.

A Debreceni Járásbíróság március 3-án egy hónapra elrendelte a nő letartóztatását. 

A nevelőszülő ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség.

A nyomozási bírónak a gyanúsított nem ismerte el, hogy bántalmazta volna a gyermeket.

címlapfotó:illusztráció!

2023-03-03 14:16:36 - Mindenegyben Blog