MindenegybenBlog

Bejelentették: Legalább 120-130 ezer forint prémiumot kaphatnak EZEK a nyugdíjasok!!! ŐK azok a nyugdíjasok, akik már szinte biztos, hogy megkapják:

A Magyar Nemzet a Híradó.hu-ra hivatkozva arról ír, hogy a gazdasági helyzetet az adás vendégeként Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója elemezte. Elmondta, hogy a magyar gazdaság rugalmas tudott maradni a rossz világgazdasági környezetben is, ennek köszönhető a magas, 6,5 százalékos második negyedéves GDP-növekedés is. A szakértő kifejtette, hogy

A MAGYAR JOGSZABÁLYOK ÉRTELMÉBEN HA A GDP NÖVEKEDÉSI ÜTEME 3,5 SZÁZALÉKNÁL MAGASABB, AKKOR A TÖBBLET UTÁN A NYUGDÍJASOK KIEGÉSZÍTÉST KAPNAK.

Megjegyezte, hogy

A NYUGDÍJAK ESETÉBEN A KORMÁNYZAT KÖVETI AZ INFLÁCIÓT, A JELENLEGI VILÁGGAZDASÁGI HELYZET MIATT TEHÁT MEGÉRETT AZ IDŐ, HOGY A NYUGDÍJASOK KOMPENZÁCIÓT KAPJANAK.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH), valamint a kormányzat azt veszi figyelembe, hogy mekkora az adott időszak inflációja. Például januárban ötszázalékos kiegészítést kaptak a nyugdíjasok, majd nyáron 3,9 százalékot – magyarázta. Hozzátette, hogy a várható inflációs adatok miatt novemberben valószínűleg újabb kiegészítés érkezik a nyugdíjasokhoz.

Ha továbbra is 6,5 százalékos marad a GDP-növekedés, és teszem azt, 13-14 százalékra emelkedik az infláció, akkor egy átlagos nyugdíjas prémium kompenzáció révén 126-128 ezer forintot kaphat novemberben

– mondta. Pásztor Szabolcs elárulta, az elemzők többsége bizakodó a növekedést illetően, az MNB arra számít, hogy 4,5-5,5 százalékos gazdasági bővülési ütem megmaradhat. Mint kifejtette, erre az előző két negyedév növekedéséből lehet következtetni, amely nemcsak a régióban, de az egész Európai Unióban látványos volt.

2022-09-18 20:55:53 - Mindenegyben Blog