MindenegybenBlog

BEOLTOTTAK FIGYELEM! JÖN A 3. OLTÁS! ITT a dátum. EKKOR KELL MAJD beadatni! >>>

Terjed a delta variáns: szükség lehet a 3. Pfizer oltásra is - Ekkor kellene majd beadatni

A Pfizer koronavírus elleni vakcinájának harmadik adagja fokozhatja a védelmet a vírus delta variánsa ellen - jelentette be a cég tudományos vezetője újságíróknak csütörtökön, hozzátéve, hogy tárgyalást kezdtek az Egyesült Államok gyógyszerészeti hatóságaival a szer vészhelyzeti alkalmazásáról.

Mikael Dolstein kitért az Izraelből érkező, a fertőzésszámok jelentős emelkedéséről szóló hírekre is, és elmondta, hogy bár a vakcina hatékony a delta variáns ellen, az újonnan fertőzötteket januárban vagy február elején oltották be a Pfizer vakcinájával, márpedig ennyi idő alatt az antitestek száma csökken.Hangsúlyozta mindazonáltal, hogy az Izraelből és az Egyesült Királyságból érkező legújabb adatok azt mutatják, hogy a vakcina még csökkent antitestszám mellett is körülbelül 95 százalékos hatékonysággal előzi meg a fertőzés súlyosabb tüneteinek kialakulását.

Romlott a járványhelyzet, már németországba is betört a koronavírus szuperfertőző delta variánsa

Bejelentette, hogy a vállalat nemsokára közzéteszi az izraeli adatokat feldolgozó kutatását.Hozzátette egyúttal, hogy több ország - egyebek között európaiak is - már megkereste őket egy esetleges harmadik oltással kapcsolatban, amely szerinte különösen fontos az idősebb korosztály esetében.

FORRÁS: AFP/JACK GUEZ

Dolsten kiemelte azt is, hogy az újabb dózis miatt, továbbá azért, mert a világon még mindig nagyon sokan nincsenek beoltva, vélhetően megnő az igény a vakcinára, a Pfizer ezért igyekszik növelni gyártókapacitását.

A vállalat idén 3 milliárd dózisnyi vakcina gyártását tűzte ki célul, jövőre pedig 4 milliárdot irányzott elő - jelentette ki.

Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója áprilisban már azt közölte,hogy a Pfizer vakcináját beadatóknak valószínűleg egy harmadik adagra is szükségük lesz az elsőt követő 6-12 hónapon belül a védettség fenntartása érdekében, és nem zárta ki azt sem, hogy az oltás évente meg kell majd ismételni.

[LAPOZAS]

2021-07-14 15:32:57 - Mindenegyben Blog