Állandó hivatal kutathatja fel az eltűnt közvagyont
A parlament megszavazta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozását, amellyel az elszámoltatás új szakaszba lépett. Az elmúlt hetekben feljelentések, szerverlefoglalások, letartóztatások és százmilliárdos szerződések átvizsgálásai követték egymást. Mostantól azonban már nem egyszeri kormányzati akciókról van szó: állandó intézmény jön létre az eltűnt közvagyon felkutatására és visszaszerzésére.
A kormány Európa egyik legerősebb korrupcióellenes szervezeteként mutatja be az új hivatalt. A törvényalkotói szándék szerint olyan jogosítványokat és függetlenségi garanciákat kap, amelyek mellett egy miniszter vagy pártközpont nem tudja majd egyetlen telefonhívással leállítani a kényelmetlenné váló eljárásokat.
Ha a rendszer a gyakorlatban is úgy működik, ahogyan ígérik, Magyarországon először jöhet létre olyan vagyonvédelmi szervezet, amely nemcsak jelentéseket készít a korrupcióról, hanem végig is követi, hová került a pénz, kik rendelkeztek felette, és végül kinél kötött ki.
A magyar államnak eddig is volt ügyészsége, adóhatósága, rendőrsége, Állami Számvevőszéke és Integritás Hatósága. Papíron az Orbán-rendszer idején sem hiányoztak a közpénzt védő intézmények. A probléma akkor jelentkezett, amikor a nyomok politikailag érzékeny területre vezettek.
A vizsgálatok ilyenkor gyakran lelassultak vagy elhúzódtak, a feljelentéseket bűncselekmény hiányában elutasították, a felelősség pedig rendszerint megállt egy alacsonyabb beosztású tisztviselőnél vagy egy nehezen azonosítható döntési mechanizmusnál. A teljes politikai és gazdasági hálózat feltárásáig kevés ügy jutott el.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elvileg ezt a szétszabdalt rendszert váltja fel egyetlen, folyamatosan működő központtal. Nemcsak egy ügy büntetőjogi oldalát vizsgálhatja, hanem a teljes vagyoni útvonalat is: honnan indult az állami pénz, melyik vállalkozáson vagy alapítványon haladt keresztül, milyen szerződéssel igazolták a felhasználását, majd kinél kötött ki.
Az Országgyűlés sürgősségi eljárásban tárgyalta a T/357-es előterjesztést, amelynek sarkalatos részeihez a jelen lévő képviselők kétharmados támogatása kellett. A döntés jelentőségét az adja, hogy a hivatalnak nem egy-egy látványos intézkedésnél kell megállnia, hanem a szerződésektől a kedvezményezetteken át a végső vagyonelemekig kell követnie a pénz útját.
A korrupciós ügyeknél a közvélemény rendszerint azt kérdezi, ki kerül börtönbe. Az állam szempontjából azonban legalább ilyen fontos, hogy mi történik az eltűnt vagyonnal. Egy több tízmilliárdos ügyben kevés vigasz, ha évekkel később elítélnek valakit, miközben a pénz külföldi számlákon, magántőkealapokban, ingatlanokban vagy egymásba ágyazott vállalkozásokban tűnik el.
A büntetőítélet ugyanis nem tölti vissza automatikusan az államkasszát. Az új hivatal nevében ezért szerepel hangsúlyosan a vagyonvisszaszerzés. A cél nem pusztán a felelősök megnevezése, hanem az is, hogy az állam igényt jelentsen be a jogellenesen megszerzett vagy közpénzből felépített vagyonra, majd ezt az igényt a bíróság előtt is végigvigye.
Ez különösen érzékenyen érintheti azokat a konstrukciókat, amelyekben az állami pénz időközben magántulajdonná változott. Szállodák, alapítványok, médiacégek, magántőkealapok és külföldi érdekeltségek egész rendszere kerülhet vizsgálat alá.
Az új intézmény valódi jelentőségét nemcsak a hatásköre, hanem a politikai befolyás elleni védelem is adhatja. A szabályozás célja, hogy az elindított eljárásokat ne lehessen félretenni azért, mert a vizsgálatok időközben túl magasra érnek.
Ez nem jelenti azt, hogy a hivatal korlátlan hatalmat kap. Intézkedéseinek jogszerűségét bíróság előtt ellenőrizni kell, az érintetteket megilleti a jogorvoslat és az ártatlanság vélelme, a vagyon elvonásáról pedig nem politikusnak, hanem jogilag ellenőrizhető eljárásnak kell döntenie.
A függetlenség nem azt jelenti, hogy senki nem ellenőrzi az intézményt. Azt jelenti, hogy a kormány sem mondhatja meg neki, kit ne ellenőrizzen. Ez lesz a rendszer valódi próbája: könnyű kemény hivatalt építeni az előző kormány ügyeinek feltárására, de sokkal nehezebb olyan intézményt létrehozni, amely öt vagy tíz év múlva a jelenlegi hatalom embereivel szemben is ugyanolyan kérlelhetetlenül jár el.
A Fidesz számára az jelentheti a legnagyobb veszélyt, hogy az ügyek ezúttal végigmehetnek
Az elmúlt hetekben egymás után kerültek elő az Orbán-korszak kényes ügyei. Az Eximbanknál százmilliárdos, rendkívül kockázatos hitelezéseket tártak fel, az NKA támogatási rendszerében letartóztatások és szerverlefoglalások történtek, több minisztériumban pedig olyan szerződéseket találtak, amelyek miatt a kormány feljelentést tett.
Ezek eddig különálló botrányoknak látszhattak. Az új hivatal azonban egyetlen rendszerben vizsgálhatja, hogyan kapcsolódtak össze a politikai döntések, az állami finanszírozás és a kedvezményezett üzleti körök. Nemcsak egy-egy szerződés kerülhet górcső alá, hanem az a teljes kapcsolatrendszer is, amelyen keresztül a közpénz végül magánvagyonná válhatott.
A Fidesz eddig azzal védekezett, hogy az eljárások politikai bosszúhadjárat részei. Ez a narratíva annál nehezebben tartható, minél több ügy kerül független eljárásba, és minél több döntést vizsgál felül a bíróság.
Az elszámoltatás ugyanis nem attól válik hitelessé, hogy a kormány kemény kijelentéseket tesz a volt vezetőkről. Attól lesz hiteles, ha a bizonyítékokat törvényes eljárásban mutatják be, a gyanúsítottak szabadon védekezhetnek, a bíróság pedig politikai utasítás nélkül hozhat döntést.
Az Orbán-rendszer egyik legfontosabb védelmi mechanizmusa nem feltétlenül az volt, hogy semmilyen vizsgálat nem indulhatott. Sokkal inkább az, hogy a megindult ügyek ritkán jutottak el a teljes politikai és gazdasági hálózat feltárásáig.
Lehetett nyomozás egy szerződés miatt úgy, hogy közben senki nem vizsgálta a döntés mögött álló utasítást. Felelősségre lehetett vonni egy ügyintézőt, miközben érintetlen maradt az, aki a pénzosztás politikai célját meghatározta. Egyes vagyonelemeket le lehetett foglalni anélkül, hogy a hatóságok feltárták volna a teljes vagyonmozgást.
Az új hivatal ígérete szerint éppen ez változik meg. Nem az első látványos intézkedés lesz a végállomás, hanem az, hogy az eljárás a szerződéstől a kedvezményezetten át a végső vagyonig jusson el. A hatóságnak azt is vizsgálnia kell, hogyan alakították át a tulajdonviszonyokat, milyen cégeken és alapokon keresztül mozgatták a pénzt, illetve kik lehettek az ügylet végső haszonélvezői.
Ezért válhat valóban idegessé az a kör, amely korábban abban bízhatott, hogy mire egy ügy eléri a hatóságokat, a dokumentumokat már szétszórták, a tulajdont átrendezték, a politikai hátteret pedig elfelejtette a nyilvánosság.
A hivatal létrehozása történelmi lehetőség, de komoly veszélyt is jelenthet. Egy rendkívüli hatáskörökkel rendelkező állami szervezet könnyen válhat politikai fegyverré, ha a vezetése nem valóban független, az eljárásai nem átláthatók, vagy kizárólag az ellenfelekkel szemben mutat erőt.
Ezért minden jelentős döntését dokumentálni kell, rendszeres parlamenti és nyilvános beszámolókra van szükség, az érintettek jogait pedig akkor is biztosítani kell, ha a közvélemény már előre ítéletet mondott felettük. A hatalmas jogkör hatalmas felelősséggel jár.
A cél nem egy új, tiszás elszámoltatási gépezet létrehozása. Olyan intézményt kell felépíteni, amelyet egy későbbi Fidesz-kormány sem tud leállítani, és amely egy tiszás politikus vagyonosodását ugyanolyan szigorral vizsgálja, mint egy volt miniszter vagy oligarcha ügyleteit.
Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor nem egyszerű kormányhivatal született. Megszűnhet a politikai korrupció egyik legfontosabb biztosítéka: az a hit, hogy megfelelő kapcsolatokkal minden ügyet túl lehet élni.
A dominók eddig is dőltek. Most azonban felállították azt az intézményt, amelynek feladata, hogy valóban eljusson a sor végéig.