Szomorú hírt erősített meg vasárnap a rendőrség: életét vesztette Spitzmüller Zsolt, ismerősei és sporttársai körében csak Zsoli néven emlegetett futó. Holttestére Cserépfalu határában találtak rá.
Zsolt még szombaton tűnt el a népszerű Cserépi Trapp terepfutó versenyen, ahol utoljára a megmérettetés utolsó szakaszán, alig három kilométerrel a cél előtt látták. Szemtanúk szerint még ekkor is erősen, jó tempóban futott, sőt, a harmadik helyen haladt, amikor egyszerűen eltűnt a mezőnyből.
Molnár Norbert, a verseny főszervezője a HEOL-nak úgy nyilatkozott:– „Szombaton a futam után azonnal keresni kezdtük Zsoltot, minden erőt bevetettünk. A legnagyobb gondot valószínűleg a hőség jelentette, pedig Zsolt kiválóan felkészült sportoló volt.”
Fotó: Lukács Laura/Facebook
Az eltűnt futóról készült utolsó fotókon is látszott, hogy küszködik a hőségben, ugyanakkor mozgása nem esett szét, stabilan, gyors tempóban haladt, így senki sem számított arra, hogy tragédia történhet.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap erősítette meg, hogy a férfit holtan találták meg. Janasóczki Attila szóvivő közölte: idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak.
Spitzmüller Zsolt halálhíre megrázta a futóközösséget és mindazokat, akik ismerték. Emlékét sporttársai, barátai és családja őrzi tovább.
🕯️ Nyugodj békében, Zsoli.