MindenegybenBlog

BOTRÁNY! Ez sok nyugdíj előtt álló magyar embernél kiverte a biztosítékot: "Ezért szükséges a mostani nyugdíjkorhatár megemelése 70 vagy 72 évre.."

Jöhet az új nyugdíjkorhatár: 70 éves korunkig dolgozhatunk

Azt, hogy valaki mikor vonul vissza és megy nyugdíjba, nem csak az életkora határozza meg. Számít a személyes döntés, a nyugdíjkorhatár és az anyagi helyzet is. A szakértőknek azonban nincs jó hírük a fiatalabb generációk számára. Ugyanis egyesek szerint hamarosan meg kell barátkozni a 70 éves nyugdíjkorhatárral.

Nemcsak Magyarországon, de a fejlett világban is szembe kell nézni a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerek reformjával - derül ki a nemrégiben kiadott, Világgazdasági Fórum aggasztó jelentéséből. A tanulmány többek között beszámol arról, hogy a népesség fogyása (ami a legaggasztóbb jelenség) mellett nagyon sokan vannak olyanok, akik alacsony bért fizető állásban dolgoznak, így az állami nyugdíjkasszába befizetett hozzájárulásuk csekély. Mindezek mellett pedig a világ éppen ezekben az évtizedekben áll a digitalizáció és a robotika jelentette robbanás előtt, melynek következtében állások milliói szűnhetnek meg rövid időn belül,írja a penzcentrum.hu

Az alacsony bérek után fizetett járulékok, ha lehet hazánkban még nagyobb problémát jelentenek. Hiszen nagyon sokan vannak azok, akik csak a minimálbér után fizetnek, aminek következtében sokkal kevesebb pénz áramlik a nyugdíjkasszába, mint amire szükség lenne. Egyes számítások pedig azt mutatják, hogy

2030-ra már alig kilenc hónapnyi nyugellátást lesz képes finanszírozni egy évben, az állami nyugdíjrendszer, amennyiben addig nem következik be valamilyen gyökeres változás.

A globális méretű problémák hatására nem meglepő, hogy egyes szakértők már most extrém magas nyugdíjkorhatárt vizionálnak.

Jobb, ha mindenki felkészül, hetven éves kor az új nyugdíjkorhatár

- véli Suze Orman, amerikai pénzügyi guru. Aki szerint az ember 60 és 70 éves kora között érheti el a legnagyobb megtakarításait, megnövekedett jövedelme miatt.

Soha nem lesz elég

A Money elemzője, Walter Updegrava viszont nem mindenben ért egyet Orman radikális kijelentésével, és három igen jelentős kérdéskört vázol fel a 70 éves korhatár ellen:

Suze Orman kijelentésére reagálva, Updegrava meglátása szerint sokan lesznek olyanok, akik, ha akarnának se bírnák ki 70 éves korukig a munka világában, hiszen olyan kemény, fizikai munkát végeztek egész életük során, ami miatt egészségügyi állapotuk ezt nem engedné meg.

[LAPOZAS]

Az elemző nem feledkezik meg azokról sem, akik úgy dolgoztak egész életükben, hogy nem élvezték azt a tevékenységet amit végeztek, ők a szakértő szerint biztosan nem fognak egyetlen plusz percet sem a munkában tölteni a hivatalos nyugdíjkorhatáron túl.

Ezen felül pedig ott van a család. Az utódok felnevelése kemény és megterhelő feladat, ezért az idősebb generációnak be kell segítenie a fiatalabbnak. Ennek következtében pedig sok idős ember kényszerül hamarabb nyugdíjba, mint azt előzetesen tervezte volna. Ezt támasztja alá egy friss kutatás is, ami szerint

a munkavállalók 48 százalékának hamarabb kell nyugdíjba vonulnia, mint azt előzetesen tervezte. Ennek oka pedig legtöbbször egészségügyi és családi jellegű probléma.

A Money elemzője természetesen elismeri azt a tényt is, amire Orman egész elméletét felépíti. Nevezetesen, hogy az emberek nagy részének rendkívül kevés az a megtakarítása, ami fedezni tudná a nyugdíjban eltöltött békés, idős kort. Ezt azonban Updegrave szerint nem lehet annyival megoldani, hogy emeljék meg extrém mértékkel a törvényi korhatárt, hiszen a nyugdíj kérdés nem pusztán fekete és fehér.

A sírig dolgoznak majd a magyarok is

A magyar munkavállalók 75 százaléka érzi úgy, hogy az 55 év feletti munkavállalókat diszkrimináció éri koruk miatt,

és 30 százaléka pedig úgy véli, hogy 60 évesen már nem fogja tudni ellátni a munkáját.

Holott az idősek foglalkoztatása és munkaképességük megőrzése a gazdaság fenntarthatóságának egyik legfontosabb alapfeltételét jelenti. Az elmúlt két évben 15 százalékkal bővült az idősödő munkavállalók foglalkoztatása. A KSH adatai szerint az 55-64 éves korosztály tagjainak 49,8 százaléka, vagyis mintegy 672 000 nyugdíjazás előtt álló ember dolgozik ma Magyarországon.

Friss kutatásokból kiderül az is, hogy 18-29 év közötti magyar fiatalok előre láthatóan 66 évesen szeretnének majd nyugdíjba vonulni,

amihez legalább 22 millió forintot szeretnének összegyűjteni, hogy biztosíthassák maguknak a békés öregkort. Magyarországon egyébként 10 év alatt, 2016-ra nem kevesebb mint

4,5 évvel nőtt az állampolgárok munkában maradási ideje. Ami a második legtöbb volt az Európai Unióban,írja a penzcentrum.hu

Az a fránya egészség

A nyugdíjkorhatár extrém növelésének egyik legnagyobb akadálya az idős magyar emberek egészségügyi állapota. Friss kutatások szerint az 55-64 év közötti korcsoportban 4 százalékon és a 65 év felettiek körében 6 százalékon áll azok aránya, akik egészségesnek érzik magukat. Bár a számok rendkívül elkeserítőek, sajnos egyáltalán nem meglepőek, hiszen

a magyar férfiak nyugdíjasként mindössze 6,2 a nők pedig 6,1 évet töltenek el jó egészségi állapotban.

Az egészségügyi állapot pedig szorosan összefügg azzal, hogy ki mennyi időt szeretne boldog nyugdíjasként eltölteni. A kitűnő egészségi állapotban lévők például 20, a jó állapotúak 15, míg a gyengélkedők mindössze 10 évet töltenének el szépkorúként.A magyarok 74 százaléka emellett úgy látja, hogy a jövő nyugdíjasai a mostaninál szűkösebben fognak élni és csak 15 százalékuk számít kényelmes nyugdíjas évekre,írja a penzcentrum.hu

2022-04-06 09:07:37 - Mindenegyben Blog