Van az a politikai pillanat, amikor a támadás már nem erőt mutat, hanem zavart. Amikor valaki annyira igyekszik ütni az ellenfelet, hogy közben elfelejti megnézni: ki ül még a volánnál.
Budai Gyula most pontosan ebbe a helyzetbe sétált bele.
A Fidesz politikusa, volt elszámoltatási kormánybiztos, volt államtitkár, jelenlegi miniszteri biztos egyszer csak előlépett a csendből, és számonkérte Magyar Pétert: hol van a 480 forintos üzemanyagár, hol van az áfacsökkentés? A mondat első hallásra talán egy szokásos politikai odaszúrásnak tűnik. Csakhogy van vele egy súlyos baj: Magyar Péter még nem kormányoz.
Az új Országgyűlés alakuló ülését 2026. május 9-re hívták össze. Addig a kormányzati felelősség nem a Tiszáé, nem Magyar Péteré, hanem a hivatalban lévő kormányé. Vagyis annak a politikai oldalnak a felelőssége, amelyhez Budai Gyula maga is tartozik.
Ezért ez a számonkérés nem egyszerűen támadás. Ez politikai öngól.
Budai Gyula nem egy kívülálló kommentelő. Nem egy dühös Facebook-felhasználó. Nem egy benzinkútnál bosszankodó autós. Ő a rendszer embere. Hosszú évek óta.
Jogászként végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, dolgozott a Budapesti Katonai Ügyészségen, majd ügyvédként tevékenykedett. A politikai pályán 2010-től lett igazán ismert: országgyűlési képviselő lett, majd miniszterelnöki megbízottként az állami földek ügyeivel foglalkozott, később pedig átvette az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosi feladatokat. 2012-től a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára volt, 2014-től pedig miniszteri biztosként dolgozott a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Magyarán: Budai Gyula nem tegnap érkezett a politikába, és nem az utca túloldaláról figyelte a hatalmat. Ott volt benne. Benne ült. Benne dolgozott. A Fidesz-kormányzati gépezet egyik régi szereplője.
A titulusa sem volt éppen rövid: a szankciókból fakadó kihívások miatt szükséges gazdaságvédelmi intézkedésekért felelős miniszteri biztosként is szerepelt. Ez önmagában olyan cím, amelyet végigolvasni is több idő, mint amennyi alatt egy átlagos ember eldönti, hogy tankol-e még ma vagy megvárja a holnapot. De a cím mögött a közvélemény számára kevés kézzelfogható teljesítmény látszott. Budai sokszor jelen volt, de ritkán magyarázott. Ott volt a rendszerben, de nem ő volt az, aki a nagy ügyeknél kiállt és vállalta a politikai felelősséget.
Most viszont hirtelen megszólalt.
És nem akárhogyan.
A HVG és az Index is beszámolt arról, hogy Budai Gyula Magyar Péteren kérte számon a 480 forintos üzemanyagár és az áfacsökkentés elmaradását. Csakhogy éppen ez teszi az egész jelenetet abszurddá: egy fideszes politikus úgy kéri számon a még meg sem alakult új politikai vezetés ígéreteit, hogy közben még az ő oldala van kormányzati pozícióban.
Ez olyan, mintha valaki kiszállás előtt még gyorsan nekimenne az utasnak, hogy miért nem vezet jobban — miközben a kormánykerék még mindig az ő kezében van.
Ha ma magas az üzemanyag ára, az ma még nem Magyar Péter kormányának döntése. Ha ma nincs áfacsökkentés, az ma még nem Magyar Péter mulasztása. Ha ma nincs 480 forintos benzin, azt ma még nem a Tisza-kormány nem vezette be, hanem a jelenlegi hatalom nem intézte el.
Lehet Magyar Péter korábbi ígéreteit vitatni. Lehet számonkérni rajta, hogy mit mondott márciusban. Lehet majd kérdezni tőle, amikor kormányzati felhatalmazással, költségvetési felelősséggel és végrehajtó hatalommal rendelkezik. De addig ez nem számonkérés, hanem politikai színjáték.
Ráadásul rosszul megrendezett színjáték.
Budai Gyula esete azért különösen beszédes, mert ő korábban éppen az elszámoltatás embereként épült be a közéletbe. Az volt a politikai szerepe, hogy kérdezzen, vizsgáljon, felelősséget keressen. Most viszont mintha összekeverte volna az irányokat. Nem azt kérdezi, hogy a jelenlegi kormány miért nem teszi meg azt, amit szerinte meg kellene tenni. Nem azt kérdezi, hogy a saját politikai közössége miért nem csökkent áfát. Nem azt kérdezi, hogy a hivatalban lévő kabinet miért nem oldja meg az üzemanyagárak ügyét.
Hanem azt kérdezi attól, aki még nem vette át a kormányzást.
Ez nem kemény ellenzéki kontroll. Ez nem következetes politikai kritika. Ez menekülés a felelősség elől.
Mert a kérdés valójában nem az, hogy Magyar Péter mit fog csinálni május 9. után. A kérdés most az, hogy Budai Gyula és politikai oldala mit csinál április végén, amikor még ők vannak hatalmon.
Ha Budai szerint most azonnal kellene 480 forintos üzemanyagár, akkor a címzett nem Magyar Péter. A címzett a saját kormánya.
Ha Budai szerint most azonnal kellene áfacsökkentés, akkor nem a Tiszát kell kérdeznie. Hanem azt a politikai rendszert, amelynek ő hosszú éveken át a része volt.
Ha Budai szerint ezek sürgős, jogos és teljesíthető követelések, akkor a legegyszerűbb dolga lenne: forduljon a sajátjaihoz.
De nem ezt teszi. Inkább előre mutogat.
Ez pedig pontosan megmutatja, milyen állapotba került a fideszes kommunikáció: már nem az számít, hogy az állítás logikus-e, hanem hogy elég gyorsan ki lehet-e tenni Facebookra. Nem az számít, hogy a felelősség hol van, hanem hogy a támadás elinduljon. Nem az számít, hogy ki kormányoz, hanem hogy kit kell hibáztatni.
Csakhogy a valóság makacs dolog.
A valóság az, hogy Magyar Péter még nem kormányoz.A valóság az, hogy az új Országgyűlés csak május 9-én alakul meg.A valóság az, hogy addig a jelenlegi hatalom viseli a felelősséget.És a valóság az, hogy Budai Gyula most olyan emberen kér számon kormányzati döntéseket, akinek még nincs kormányzati jogköre.
Ezt lehet csűrni, lehet magyarázni, lehet kommentmezőben vitatni. De a lényeg attól még ugyanaz marad: Budai rossz ajtón kopogtatott.
Bözsi néni ezt valószínűleg egyszerűbben mondaná:
Fiam, amíg te ülsz a kormány mögött, ne a következő sofőrt hibáztasd azért, hogy merre megy az autó.
És ennél pontosabban talán nem is lehetne összefoglalni.
Budai Gyula most nem Magyar Pétert leplezte le. Hanem saját politikai oldalának zavartságát. Azt a kapkodást, amikor már nem világos, kihez kell beszélni, kit kell támadni, és egyáltalán: ki a felelős azért, ami ma történik az országban.
Mert lehet ellenfelet keresni.Lehet hangosan számonkérni.Lehet nagy lendülettel mutogatni.
Csak közben nem ártana észrevenni: a mutatóujj néha visszafelé áll.