MindenegybenBlog

Dávid naptár. ekkor köszönt be az igazi tél, és jön a farkasordító hideg!Ennek nem fogsz örülni!

Dávid-naptár – Ekkor köszönt be Magyarországon az igazi tél és eddig tart majd!

A hitelforum.hu weboldalon megjelent, a Dávid naptárra hivatkozó előrejelzés november 21-ére datálja az erősebben fagyos időszak kezdetét, mely lényegében szakadatlanul tart majd december 30-ig.

A december fagyos lesz, de 2. és 4. között enyhébb lesz az idő. Majd az 5-i tiszta, de hideg idő utáni három napban már hónak is örülhetünk. 10-12 között nagyon hidegre, majd erős szélre kell számítanunk a következő napokban.

Karácsonykor nagyon hideg lesz – a legnagyobb cidrit éppen 20-a és 25-e közöttre várhatjuk, 27-étől viszont pár napig esni fog a hó.

Januárban 6-ától kemény fagyot jósol az előrejelzés, egész hónapra, és az év első hónapjában többször esik majd a hó is.

A február eleje faggyal érkezik, és hóra is számítani kell, és bár lesz egy rövidebb enyhülés, a hónap közepétől visszatér a téli időjárás.

A március se lesz tavaszias és kellemes, az igazi tavasz csak március 21. után jön el.

Nézzük az időkép előrejelzésést erre a hétre:

[LAPOZAS]

Párás, ködös reggelek után többfelé kisüt a nap

Kedden a köd a délelőtti órákban a legtöbb helyen feloszlik, így az ország legnagyobb részén sok napsütésre, száraz időre van kilátás. Az északias szél csak néhol északkeleten élénkülhet meg. Délután 9-14 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.

Szerdán sokfelé párás, ködös lesz reggel, helyenként ködszitálás is előfordulhat, és számítani kell tartósabban párás, ködös körzetekre is, ugyanakkor naposabb tájak is lesznek az országban. Említésre méltó csapadék nem várható. Többfelé élénk, északnyugaton erős lehet a délkeleti szél. Kora délután 7-14 fokot mérhetünk, a tartósabban párás, ködös helyeken lesz hidegebb.Csütörtökön ismét előfordulhatnak tartósabban párás, ködös, felhős területek, máshol viszont napos időre van kilátás. Esni nem fog, legfeljebb ködszitálás fordulhat elő. Helyenként élénk lehet a délkeleti szél. A maximumok 7 és 14 fok között alakulnak.

Pénteken és szombaton hasonló időben lesz részünk, tartósabban párás, ködös és napos tájak váltakoznak. Szombaton nyugaton, északnyugaton megélénkülhet a délkeleti szél. Reggelente többfelé lehet gyenge fagy, délutánonként 6-13 fok várható. Vasárnap délután, este feltámadó széllel erős hidegfront érkezhet.

2021-11-10 08:41:59 - Mindenegyben Blog