MindenegybenBlog

DÖBBENETES MÓDON ITT A VÉGE! Nehéz döntést hozott meg Tóth Gabi , de sajnos eddig bírta! Gabi mondta ki a végét…tízezrek döbbentek le azon, közzétett Tóth Gabi

Vírusos lett Tóth Gabi kislánya a bölcsis beszoktatás alatt, súlyos döntést hoztak Krausz Gáborral

Egy kétéves kisgyerek sosem áll le. Izeg mozog, nagyon sok odafigyelés kell hozzá. Érthető tehát, hogy Gabiék egy kis tehermentesítésre vágytak, így bölcsőde után néztek.

Tóth Gabi és Krausz Gábor több, mint két éve, hogy családdá váltak már, és azóta is elválaszthatatlanok egymástól. Munkájuk megengedi, hogy kellően sokat legyenek együtt, ám egy kétévesnek már azt mondják: kell a gyerektársaság. Ezért döntöttek a bölcsőde mellett.

BEVALLOM, MÁR SZÁMOLTUK VISSZA A NAPOKAT, MERT HANNIKÁM HAMAROSAN 2 ÉVES LESZ, ÉS HABZSOLJA AZ ÚJ INGEREKET. AZT HISZEM, ELFOGULTSÁG NÉLKÜL MONDHATOM, HOGY NAGYON ÜGYES KISLÁNY: IMÁD RAJZOLNI, FESTENI, A KIS BABAKONYHÁJÁBAN AKÁR EGY ÓRÁT IS ELPEPECSEL, DAJKÁLJA, ALTATJA, GONDOZZA A BABÁIT, TEHÁT MINDEN AZT MUTATJA, HOGY NAGYON JÓL ÉREZNÉ MAGÁT A BÖLCSŐDÉBEN– írta Gabi családi blogján Ember tervez, Isten végez című cikkében bölcsődei kezdetekről.

Aztán, ahogy ez lenni szokott, Hanni a beszokás alatt beteg lett: vírust kaphatott el. Az egész család követte őt kezdve Gabival. Végül a család úgy döntött, megfogadva a tanácsokat, most mégsem kezdik el a bölcsit, adnak maguknak még egy kis időt, míg a kislány immunrendszere kicsit ellenállóbb lesz a közösségi vírusokkal szemben, és pár hónap múlva megpróbálják Hannarózát megint bölcsibe szoktatni.

2021-11-23 07:59:41 - Mindenegyben Blog