MindenegybenBlog

DRÁMA: Ennek a híres magyar feltalálónak a készítménye, már 34 éve gyógyította a rákot! Szerinted hová tűnt a találmány? Utolsó szavait mindenkinek hallania kell! Egy megosztással fejezd ki, ha te sem értesz egyet!

Halála után pedig mindent eltüntettek? A gyógyszerlobbi bármit megtesz a hatalmon maradása érdekében?! 

Kovács Ádám feltaláló neve sokaknak ismerős lehet. A magyar tehetség 2017-ben hunyt el, és hosszas küzdelmet vívott mind a hatóságokkal, mint pedig a gyógyszeripari kötődésű vizsgálati szervekkel.

Akkora népszerűségnek örvendett és olyan elismert volt, hogy a találmányáért hosszú sorok kígyóztak egy időben a patikákban.Kovács Ádám 1983-ban a daganatos betegségekről alkotott elméletével került az érdeklődés középpontjába.

Feltevése szerint a szervezet kóros folyamatai a vérből már korai stádiumban kimutathatóak, a rosszindulatú sejteket pedig nem elpusztítani, hanem gyógyítani kell.

1984-ben szabadalmaztatta Celladam fantázianevű, rákellenesként hirdetett készítményét, Celladam-tesztnek nevezett diagnosztikai eljárását és egy lézerműtétes technikai megoldást. Kutatásait az állam is támogatta, de találmányát végül sosem sikerült gyógyszerként törzskönyveztetnie.A Celladamot 1984-ben védették le és kezdetben állami bábáskodással fejlesztették, Kovács pénzt is kapott a kísérletekhez, amiket miniszteri biztos ellenőrzött.

 

Kovács cseppjeit, kúpját és injekcióját ekkoriban patikák árulták, az emberek csodaszerként kezelték és már a gyószerként való törzskönyvezés eljárása is megindult.

 

A gyógyszeripar nem nézte jó szemmel azt, hogy Kovács Ádám elmélete és találmánya terjedni kezd.[LAPOZAS] 

Ezzel ugyanis veszélybe került a gyógyszerlobbi egységes és hatalmas profitja, és ez mindnenél nagyobb veszélyt jelenetett a számukra.

Legalábbis sokan így vélik, ugyanis egy hihetetlenül agresszív ellehetetlenítő hadjárat indult ellene.

 

Az Országos Onkológiai Intézet azt állította: a Celladam nemhogy hatástalan, de egyenesen mérgező.

 

Kovács ennek ellenére egy idő után már azt mondta: készítménye hatásos a rák, az AIDS és a kergemarha-kór gyógyításában is.

 

72 éves korában aztán több eljárás indult ellene, noha Kovács azt mondta: egyetlen vádpontban sem tartja magát bűnösnek, úgy érzi, kiszorítósdi, illetve leszámolás folyik ellene.

 

A Budakörnyéki Bíróság végül csődbűntett kísérlete, valamint folytatólagosan elkövetett számviteli fegyelem megsértése miatt első fokon 750 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

 

Azóta is sokan azt mondják, és gondolják, hogy igazi gyógyszeripari leszámolás folyt ellene.

 

"Az utókornak üzenem: Korábban számos külföldi elődöm és kollégámat lehetetlenítették el hasonló módon, hogy teljesen hitelük vesszen., engem is kicsináltak, de tudják jól, hogy felelősök egyszer bukni fognak. Üzenem mindenkinek, hogy senki se bízzon a gyógyszerekben és a gyógyszergyártókban! Aljas kígyók mind" - nyilatkozta tavaly, a  halálos ágyán Kovács Ádám.

 

Kovács mindvégig kitartott amellett, hogy a Celladam hatásos és csak az orvosi lobbi ellenállása miatt nem futhatott be nagyobb karriert.

Felháborító és botrányos amit a Gyógyszeripar folytat!  Egy megosztással fejezd ki, ha te sem értesz egyet ezzel! 

2019-08-28 18:07:57 - Mindenegyben Blog