MindenegybenBlog

DRÁMAI HÍR ! ÉG ÖNNEL MŰVÉSZÚR!Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívótól Kovács Istvántól kell búcsúznunk…

Külföldre költözött a családjával:

 Svájcba költözött családjával Kovács István, mivel tavaly márciusban ő lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára. Kokó volt a vendége a Palikék Világa by Manna Hová tűnt? című műsorának.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó Lausanne-ban él családjával. Kovács István azt mondja, jól érzik magukat Svájcban, a munkahelyén angolul beszélnek, azonban a francia nyelvvel meggyűlt a baja. Az utca nevét például, ahol lakik, nem tudta megtanulni, de azért az étlapokat igyekszik megérteni. Kokó rendkívül felelősségteljes pozícióba került, és úgy érzi, igazán a helyén van.

„204 tagország közel 11 millió ökölvívója tartozik hozzánk, hozzám, róluk kell gondoskodni. Ennek a 204 tagországnak kell megoldanunk az életét olyan szinten, hogy működőképes legyen. Nekünk kell olyan rendszert teremtenünk, olyan versenyeztetési, jogi rendszert kialakítanunk, ami működőképes, nekünk kell a jogi hátterét biztosítani az egésznek. A legfontosabb feladat jelenleg, hogy olyan szintre hozzuk ezt a szervezetet működésileg, amelyet el tud fogadni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság...” – magyarázta Kovács István, akinek egész családja beilleszkedett már Svájcban.

[LAPOZAS]

- A család köszöni szépen, jól van. Lassan négy fiúgyermekes apuka leszek, február végére-március elejére várjuk a negyedik gyermekemet. A harmadik gyerekem, Zalán, aki most lesz négyéves februárban, a svájci szokásoknak köszönhetően 3,5 évesen elkezdte az iskolát. A Collège Champittet-be jár, ami egy nagyon komoly, elismert, nemzetközi suli itt Lausanne-ban, és egész Svájcban is – három vagy négy kollégiuma van. Svájcban négyéves kortól 18 éves korig tart az iskolai képzés. A 800 fős suli 63 országot képvisel. Az igazgató a megnyitón azt mondta, hogy ez Svájc legnemzetközibb, vagy a nemzetközi iskolák között a „legsvájcibb” iskola. Francia az alapképzés, 6 éves koruktól angolul is tanulnak, 10 évesen kezdik a németet, 14 évesen csatlakozik ehhez az olasz vagy spanyol. Ha itt járná a végéig – amire azért kicsi az esély –, 4-5 nyelvvel gazdagabban érne el az érettségiig, de ha csak 4-5 évet húzunk le itt, Svájcban, akkor is valószínűleg nagyon komoly francia nyelvtudással fog hazautazni – mesélte Kokó a Palikék Világa by Manna adásában.

2022-02-05 18:38:50 - Mindenegyben Blog