Vujity Tvrtko, a Pulitzer-emlékdíjas magyar újságíró, aki számtalan háborús övezetből tudósított már, most ismét megdöbbentő őszinteséggel beszélt múltjáról – és arról, hogyan tanult meg élni a halál árnyékában.
„Legyen boldog mindenki, aki nem látta a mindennapi szenvedést, a háború poklát. Abban a pokolban én meghaltam egyszer, meghaltam százszor... A temetésen meghalt a lelkem. Majd amikor a határon szétvertek, meghaltam majdnem fizikailag is. S mégis életben maradtam.” – írja közösségi oldalán a népszerű riporter.
A bejegyzés nem csupán emlékezés, hanem figyelemfelkeltés is. A boldogságról szól, de nem annak hétköznapi, könnyű formájáról. Tvrtko azt mondja: az igazi örömért, az élet szépségének meglátásáért is erő kell – mégpedig olyan erő, amit csak azok ismernek, akik túléltek valamit, amit más el sem tud képzelni.
A közösségi oldalán közzétett írásában így fogalmaz:
„A gyűlölet és az erőszak a gyengék fegyvere. Én inkább az örömöt, szépet és boldogságot keresem mindenben. Mert meghaltam egyszer, meghaltam százszor. A háborúban tanultam meg élni, s vele azt is, hogy mekkora az élet igazi értéke.”
Ez a kettősség – a háborús borzalmak tapasztalata és az öröm keresése – hatja át minden sorát. Tvrtko nem tagadja a múlt fájdalmát, sőt, abból épít erőt a jelenhez. Egy ponton azt írja:
„Nem érdekel, ha nem indexelnek előttem, vagy ha valaki hangosan akar kiabálni velem. Nem baj. Tegye. Sosem fogok hasonlóképpen válaszolni, inkább csöndben elmegyek.”
Az újságíró egy másik bejegyzésében arról ír, már gyerekként, a háború közepén megfogadta, hogy ha túléli a borzalmakat, többé semmi sem tudja megingatni belső békéjét:
„Szinte gyerek voltam még, amikor a háború közepén megfogadtam, hogy ha élve kijutok abból a borzalomból, akkor engem semmivel nem lehet majd felidegesíteni. Úgy gondoltam, hogy bármikor meghalhatok, így ami a békében várt rám, az már nekem ajándék lett.”
Tvrtko jelenleg a „Tvrtko a Föld körül” című előadás-sorozatát népszerűsíti, ahol a világ legveszélyesebb helyeiről hozott történeteit osztja meg a közönséggel. Bejegyzéseit, amelyek egyre inkább filozofikus, életigenlő hangvételűek, rengetegen követik.
„Pontosan tudom, hogy kincs az ivóvíz, ajándék az élet, öröm az ölelés. Elég erős vagyok ehhez az örömhöz. S maradok is, örökké...”
Vujity Tvrtko története egyszerre figyelmeztetés és remény. Egy ember, aki meghalt százszor – mégis él, ír, és mosolyt akar adni másoknak.
🕊️ „Nem virradhat meg úgy a hajnal, hogy én ne akarnék boldog lenni… és boldogságot adni másoknak.” – írja. Talán ebben a mondatban ott van minden, amit erről az emberről és az élethez való hozzáállásáról tudni érdemes.
🖤 Nyugodj békében azokért, akik már nem élhetik meg – és élj a nevükben is tovább.
📌 Kapcsolódó bejegyzés: [Megosztva a Facebookról] (Forrás: Vujity Tvrtko hivatalos oldala)