MindenegybenBlog

Drámai hír ! Fásy Ádám szívinfarktust kapott,azonnal mentővel kórházba vitték!

„Meg fog halni” Sokkoló diagnózist kapott orvosától Fásy Ádám

Fásy Ádám a Life TV péntek esti műsorában lesz látható Hajdú Péter vendégeként. A mulatós sztár a vidám percek mellett több drámai részletet is elárult az életéből, többek között arról is beszélt, mit élt át, amikor megfázásos tüneteivel rutinvizsgálatra ment.

Egy hétig megfázásos tüneteim voltak. Néha görcsölt a mellkasom és időnként fájt a bal karom. Rosszul éreztem magam, Marika pedig mondta, hogy el vagyok szürkülve. Lepihentem és nagyon jót aludtam. Majd ébredés után arra gondoltam, hogy mozgok kicsit az ellipszis trénerrel, de a feleségem mondta, hogy inkább az orvoshoz menjek. Én végül engedtem az unszolásának” – idézi a mulatós sztárt a Ripost.

Azonnal műteni kellett

Ádám el is ment az orvoshoz, ahol percek alatt drámaira fordultak az események.

„Az orvos megcsinálta az EKG-mat és azonnal mondta, hogy üljek le és ne mozduljak. Azonnal mentőt hívott és már vittek is a kórházba. Ültem az ágyam szélén és már épp fel akartam állni, amikor jött egy nővér és rám parancsolt, hogy maradjak ülve. Vért vettek, majd nem sokra rá szalad egy nővérke, hogy azonnal mennünk kell az ultrahangvizsgálatra. Közben hallottam, hogy valaki telefonál, hogy kell egy műtő, de nem tudtam, hogy rólam beszélnek. Jött a doki és én mondtam neki, hogy akkor a vizsgálat után én mennék haza, mert itt vár a feleségem. 

Ekkor közölték velem, hogy én nem mehetek sehová, mert meg fogok halni...”- mesélte a döbbent Hajdú Péternek Fásy Ádám, aki így tudta meg, hogy szívinfarktusa volt és alig egy órája volt hátra az életéből, amikor megkapta azt a két életmentő érhálót, amelyek végül megszüntették a két elzáródást.

Szívroham jelei, tünetei

A szívroham bekövetkezésének tünetei leggyakrabban az alábbiak:

A szívinfarktus tüneteit nagyon komolyan kell venni és akár gyanú esetén is azonnal mentőt hívni!

A leggyakoribb tünetek hirtelen és együttes jelentkezésekor nagy esély van rá, hogy a panaszokat szívroham okozza. Ilyenkor a minél előbbi sürgősségi osztályra való eljutás és gyors kezelés életet menthet!

Szívinfarktus egyéb tünetei

Nem mindenkinél jelentkeznek ugyanazok a tünetek, valamint a tünetek súlyossága is egyénről egyénre változhat.

Bizonyos embereknél enyhébb, másoknál nagyon komoly fájdalmak jelentkeznek. Egyeseknél akár semmilyen tünetek nem jelentkeznek ("csendes szívroham"), és olyanok is akadnak, akiknek tünetelőzmény nélkül csak a szívroham kialakulásakor jelennek meg a tünetek.

Előfordul, hogy a szívinfarktus egyik pillanatról a másikra jelentkezik, de szerencsére a legtöbb esetben vannak figyelmeztető jelek. A kezdeti tünetek már órákkal vagy napokkal előbb is jelentkezhetnek.

Ilyenkor fontos a gyors kardiológus szakorvos általi kivizsgálás, aki meg tudja állapítani, hogy milyen jellegű kezeléssel előzhető meg a roham, illetve az esetleges már kialakult károsodásokat hogyan lehet kezelni.

A korai tünetek, amelyekkel kardiológus szakorvoshoz érdemes fordulni az alábbiak lehetnek:

Emiatt fontos, hogy amennyiben a fenti tünetek közül több jelentkezik, akkor szívinfarktus is lehet a tünetek oka, ezért sürgősen forduljunk a mentőszolgálathoz!

Enyhébb tünetek esetében is rendkívül fontos, hogy legalább egy szakértő kardiológus kivizsgálja a panaszokat, aki megállapíthatja a kockázatokat és megfelelő megelőző kezelést írhat fel.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Amennyiben a fenti tünetek jelentkeznek, azonnal forduljon orvoshoz, ez életet menthet!

Egyesek túl sokáig várnak, mivel nem veszik észre vagy nem veszik figyelembe az intő jeleket. Ha a tünetek akár csak kismértékben is jelentkeznek, majd elmúlnak, olyankor is konzultáljon kardiológus szakorvossal, aki a megfelelő vizsgálatok és szakértelme segítségével megfelelő kezelési módot tud javasolni a tünetekre. Ilyenkor akár online konzultációra is lehetőség van.

Szívroham gyanúja esetén az alábbi módon szükséges eljárni:

Mit tegyen, ha lát valakit, akinek szívrohama lehet?

Ha olyan emberrel találkozik, aki eszméletlen és valószínűsíti, hogy esetleg szívrohama lehet, először azonnal tárcsázza a mentőszolgálatot. Ezután ellenőrizze, hogy az illetőnek van-e pulzusa és lélegzik-e. Az újraélesztést csak akkor szabad elkezdeni, ha a beteg nem lélegzik vagy nincs tapintható pulzusa.

Amennyiben nem tanult újraélesztést, akkor kizárólag mellkasi kompressziót végezzen. Az újraélesztés menetét az alábbi videóban ismerheti meg:

 Ha a páciens eszméleténél van, azonnal hívja a mentőket és az utasításoknak megfelelően járjon el!

Szívinfarktus okai

A szívinfarktus oka, hogy a szívbe vezető valamelyik nagy artéria – egy koszorúér – elzáródik. Ez az alábbiak miatt következhet be:

A szívinfarktus messze leggyakoribb oka az érelmeszesedés, azonban más tényezők is okozhatják kialakulását

Szívinfarktus fajtái

A szívinfarktusnak két fajtáját különböztethetjük meg, attól függően, hogy a koszorúerek elzáródása milyen mértékű. Ennek megfelelően az elzáródás lehet:

A szívinfarktus mindkét fajtája azonnali sürgősségi ellátást igényel

Szívinfarktus kockázati tényezői

Bizonyos életmódbeli tényezők hozzájárulhatnak a zsíros lerakódások kialakulásához (az érelmeszesedéshez) az érfalon. A kockázati tényezők növelhetik vagy csökkenthetik a szívroham kialakulását, olyankor is, ha még nem volt szívrohama és olyankor is, ha a roham újbóli jelentkezése a kérdés.

A szívinfarktus leggyakoribb kockázati tényezői az alábbiak:

Szívinfarktus fiatalon

40 éves kor alatt a szívinfarktus nagyon ritka. Ha mégis kialakul valakinél, olyankor a túlélési mutatók sokkal jobbak, mint idősek esetében.

Előfordulhat azonban, hogy valakinél fiatalabb korban is jelentkezik a szívroham. Ennek valószínűségét például az alábbi tényezők növelhetik:

Szívinfarktus következményei

A szívinfarktus szövődményei leggyakrabban a szívkárosodás miatt következnek be és az alábbiakhoz vezethetnek:

Szívroham megelőzése

Sosem túl késő lépéseket tenni a szívroham megelőzésének érdekében – még olyankor sem, ha már volt egy infarktusa. Az alábbi módszereket érdemes használni a hatékony megelőzéshez:

Szívroham diagnózisa

Az éves kardiológiai szűrővizsgálaton az orvos diagnosztikai vizsgálatok segítségével átvizsgálja az összes olyan tényezőt, amely növelheti a szívroham kialakulásának kockázatát.

Amennyiben a szívinfarktus tünetei hirtelen jelentkeznek, a szívroham diagnózisát a tünetek, a vérnyomás, a pulzus és a testhőmérséklet alapján is végezhetik a mentősök. Sürgősségi esetben a sürgősségi osztályon egyből elvégzik a szükséges diagnosztikai vizsgálatokat és azonnali kezelést is nyújtanak.

A szívroham rizikójának felméréséhez és megjelenésének diagnózisára nagyon hasonló módszereket alkalmaznak. Ezek az alábbiak lehetnek:

Első vizsgálatként mindig EKG-vizsgálattal kezdenek, amelyet gyakran laborvizsgálat követ

[LAPOZAS]

Szívroham orvosi kezelése

A szívroham orvosi kezelését alapvetően négyféleképpen végezhetik. Ezek lehetnek:

A szívinfarktus orvosi kezelésében nagyon fontos a minél gyorsabb sürgősségi osztályon nyújtott kezelés

Lássuk ezeket sorban!

Sürgősségi ellátás szívinfarktus kezelésére

Éppen zajló szívroham esetében minden perc számít a kezelésben: megfelelő vérellátás hiányában a szív sejtjei folyamatosan károsodnak vagy elhalnak. A megfelelő vérkeringés gyors visszaállítása kiemelkedően fontos a szívkárosodás csökkentésében.

A sürgősségi kezelésnek része a gyors és hatékony gyógyszeres kezelés, valamint szükség esetén az azonnali műtéti beavatkozások is.

Gyógyszerek szívinfarktus kezelésére

Az alábbi gyógyszerek segíthetnek a szívinfarktus megelőzésében, kezelésében és a kialakulás utáni lábadozás során is:

Szívinfarktus műtéti kezelése

A gyógyszerek mellett, amennyiben kialakult egy szívroham, azonnal vagy kevéssel a roham után, szükség lehet az alábbi műtéti kezelések egyikére:

Szívroham után - kardiológiai rehabilitáció

A szívroham utáni rehabilitációs kezelés (függetlenül attól, hogy végeztek-e szívműtétet vagy nem) a kórházból való távozás után feltétlenül szükséges. A teljes rehabilitáció néhány héttől akár több hónapig is terjedhet, attól függően, hogy milyen súlyos az állapot és milyen eredményt kívánnak elérni a kezeléssel.

A szívinfarktus utáni kardiológiai rehabilitáció elemei a következők:

Szívroham után rendkívül fontos a kardiológiai rehabilitációs programban való részvétel. Azok, akik ilyen programban vesznek részt, általában tovább élnek, kisebb valószínűséggel jelentkezik náluk új szívroham és szövődmények is ritkábban alakulnak ki.

Szívroham otthoni kezelése

A szívrohamot nem lehet és szigorúan tilos otthon kezelni! Az infarktus jelentkezésekor azonnal ki kell hívni a mentőket, akik a megfelelő sürgősségi kezelést tudják nyújtani!

Otthonunkban a szívroham megelőzésére és utókezelésére (kardiológus szakorvos tanácsára) az alábbi módszereket használhatjuk:

A szívinfarktust nem lehet otthon kezelni, azonban a megelőzésben és az utókezelésben otthon is sokat tehetünk

Szívinfarktus megelőző és utókezelése időpontfoglalás

Szívinfarktus megelőző- vagy utókezelésére válassza a 'Kardiológiai szakvizsgálat + szívultrahang' szolgáltatást.

Időpontfoglalás szívinfarktus megelőző- és utókezelésére 5 kattintással

Szívinfarktus megelőző- vagy utókezelésére válassza a 'Kardiológiai szakvizsgálat + szívultrahang' szolgáltatást.

[LAPOZAS]

Szívinfarktus megelőző és utókezelése árak

Szívroham megelőző és utókezelésére 'Kardiológiai szakvizsgálat szívultrahanggal' szolgáltatásunkat javasoljuk, amelynek aktuális árát az árlista 'Első szakorvosi vizsgálat és ellátás' pontjában találja meg.

A rizikócsökkentéshez és az utókezeléshez általában 6-12 havonta szükséges kontrollvizsgálat. Kockázatosabb páciensek és nemrég történt szívinfarktus után a kontrollvizsgálatra rövidebb időn belül is szükség lehet.

A szívroham utókezelésében szükség van kardiológiai rehabilitációs gyógytornász segítségére is, ennek árát az árlista 'Egyéni gyógytorna 1 alkalom' pontjában találja meg.

Szívinfarktus kapcsolódó cikkek

Érelmeszesedés 5 oka, 13 tünete, 4 fajtája és 6 kezelési módja
Érszűkület 6 oka, 7 tünete, 4 kezelési módja
Mellkasi fájdalom 5 oka, 10 tünete és 9 kezelési módja
Angina 9 oka, 11 tünete és 16 kezelési módja
Tüdőembólia 4 oka, 12 tünete, megelőzése és 5 kezelési módja

Szívinfarktus gyakori kérdések

Mik a szívinfarktus tünetei?

[LAPOZAS]

A szívinfarktus tünetei leggyakrabban az alábbiak: mellkasi fájdalom (esetleg a karokban, nyakban, állkapocsban is jelentkezik fájdalom), gyomorpanaszok, légszomj, hideg verejtékezés, kimerültség, szédülés.

A tünetek nem minden esetben nagyon komolyak, azonban enyhébb tünetek esetén is létfontosságú, hogy azonnali sürgősségi segítséget kérjünk!

A stressz növeli a szívinfarktus kockázatát?

A stressz valóban a szívinfarktus kockázati tényezői között van, azonban önmagában a stressz nem okoz szívinfarktust. Azoknál, akik magasabb kockázattal rendelkeznek (magas vérnyomás, cukorbetegség, autoimmun betegségek, túlsúly), a stressz akár jelentősen is növelheti a szívroham kockázatát.

Hogyan előzhető meg a szívinfarktus?

A szívinfarktus megelőzése elsősorban rendszeres kardiológiai szűrővizsgálattal és életmódváltással érhető el. Az okozó betegségek megfelelő kezelése is sokat segíthet a megelőzésben.

Mit tegyek, ha úgy érzem, szívinfarktusom van?

Amennyiben a szívinfarktus tüneteit észleli magán, habozás nélkül hívjon mentőt! Ha valóban szívrohama van, akkor minden perc számíthat, ezért haladéktalanul kérjen segítséget.

2021-11-29 09:17:38 - Mindenegyben Blog