MindenegybenBlog

Durva okból aláz­zák Szabó Zsófit!

Nem min­den­napi dolog miatt szól­tak be, ő pedig re­a­gált rá.

Szabó Zsófi, a rajongói oldalán forrnak az indulatok. A műsorvezetőt ráadásul nem is alaptalanul bántják, hiszen a Nyerő Párosban bebizonyította, hogy cseppet sem konyít a főzéshez.

Zsófi nagy bajba került, amikor csirkepaprikást kellett főznie, és már az első lépéseknél elakadt: úgy próbált hagymát pirítani, hogy olaj helyett vízben kezdte el főzni.

Ez napok után is mély nyomot hagyott a rajongókban, több fórumon is hangot adtak értetlenségüknek, miszerint egy feleséggé váló nőnek illene legalább alapvető főzőtudománnyal rendelkeznie.

A kínos helyzetet kompenzálandó, Zsófi egy képet töltött fel a rajongói oldalára, amelyen gusztusos sütemény látható, amit ő csak szeretetsütinek nevez.

 
[ad1]
 

Amikor a kép alatt is megjelent egy nem túl kedves komment, amelyben azzal vádolják, nem ő sütötte a finomságot, Zsófi, kihasználva az alkalmat, rögtön hangot adott a felháborodásának.

"2016-ban kis túlzással ugyan, de szerintem bárki, bármit el tud készíteni. Csak kell hozzá egy iPhone (vagyis receptkönyv!!!) Szóval a csirkepaprikás is simán ment volna, ha beüthettem volna a Google-be!"

 

 

2016-10-06 11:38:16 - Mindenegyben Blog