MindenegybenBlog

Eddig kell kibírni! Megvan a dátum! Ekkor dobhatjuk el VÉGRE a maszkot!

Megvan a dátum! Ekkor dobhatjuk el VÉGRE a maszkot!

HIVATALOS! KIDERÜLT meddig kell még a maszkot viselnünk!! ITT a pontos válasz:

Azok a vakcinák, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett: biztonságosak – hangsúlyozta Rusvai Miklós víruskutató az M1 kedd esti műsorában. A szakember ugyanakkor jelezte: a maszk viselésére addig szükség lesz, „amíg a nyájimmunitást el nem érjük”.

A koronavírus elleni oltóanyagok közül kedden Magyarországra is érkezett Pfizer- és Moderna-vakcinákról azt mondta: hatóanyaguk lényegében ugyanaz, egyéb összetevőikben, a konzerváló, stabilizáló szerekben különböznek.

Ez az oka, hogy a Pfizer érzékenyebb, a Moderna viszont valamivel ellenállóbb, utóbbi csak mínusz 20 Celsius-fokos hűtést igényel.

Másik különbség, hogy a Pfizer oltását három, a Modernáét négy hét után kell megismételni. Ugyanakkor mindkettő a második oltás után körülbelül egy héttel ad védelmet – tette hozzá.

Rusvai Miklós kiemelte: az oltóanyagok minden esetben a betegség kialakulása és súlyos – akár halállal végződő – lefolyása ellen védenek. A fertőzéstől nem véd minden esetben százszázalékosan. Azt mondta: a fertőzés bejuthat a légutakba, de a beoltott embereknél a nem beoltottakhoz képest töredéke a vírustermelés, így a fertőzés továbbadásának lehetősége is alacsonyabb.

A víruskutató szerint fontos, hogy meglegyen a 60-70 százalékos átoltottság, emellett nyáron a száraz meleg idő is csökkenheti a vírus a terjedést.

Ezzel együtt Rusvai Miklós felhívta a figyelmet, hogy a maszk viselésére addig szükség lesz, „amíg a nyájimmunitást el nem érjük”.

Reményei szerint ősszel már nem lesz rá szükség. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a maszk védelmet jelent a légzőszervi betegségek, az influenza ellen is, így ősszel, télen is ajánlott lehet a viselése.Forrás: hirado.hu

2021-01-29 19:46:32 - Mindenegyben Blog