MindenegybenBlog

Egy 11 éves kislány sírt a Balaton mellett egy buszmegállóba, amikor a Rendőr megállt mellette, a vér is meghűlt az ereiben

Egy 11 éves kislány sírt a Balaton mellett egy buszmegállóba, amikor a Rendőr megállt mellette, a vér is meghűlt az ereiben

A gyermek teljesen magára maradt egy buszmegállóban.

Velencén, a Kis út és a Balatoni út kereszteződésében figyeltek fel kollégáink tegnap délelőtt egy kislányra, aki iskolatáskával a hátán állt a buszmegállóban, és sírt.

A rendőrök közelebb mentek a lányhoz, aki elmondta nekik, hogy azt hitte, már tanítási nap van, ezért elindult a velencei általános iskolába. Odaérve azonban látta, hogy az zárva van, nincs bent az iskolában senki. Ezután visszasétált a buszmegállóba, de oda csak délután érkezett volna a legközelebbi busz, amellyel Sukoróra haza tudott volna menni. Hozzátartozóit nem tudta felhívni, ezért gondolta, hogy megvárja a délutáni járatot.

Nagy Zoltán törzsőrmester és Jankovics Viktor főtörzsőrmester azonban egy percet sem vártak, és a gyermeket beültették autójukba, majd hazavitték a nővéréhez. A rendőrök értesítették a szülőket is, anyukájának telefonon mesélték el, mi történt.

A 11 éves kislány szülei nemcsak élő szóban, de írásban is köszönetüket fejezték ki a hatóság embereinek - számolt be az esetről hivatalos Facebook oldalán a Rendőrség.

2024-04-23 14:20:18 - Mindenegyben Blog