Gyászol Püspökladány: elhunyt a város korábbi polgármestere, dr. Molnár László
Mély megrendüléssel értesült Püspökladány közössége dr. Molnár László, a település egykori polgármesterének haláláról. A gyászhírt a Püspökladányi Labdarúgó Egyesület osztotta meg közösségi oldalán, ahol megható szavakkal búcsúztak korábbi vezetőjüktől és mecénásuktól.
Bejegyzésükben kiemelték: dr. Molnár László több évtizeden át meghatározó alakja volt a város közéletének és sportéletének. Már az 1960-as évek közepén aktív szerepet vállalt a helyi futballéletben, majd a PMÁV Sportkör alapítását követően hosszú éveken át ellátta az elnöki tisztséget. A 70-es és 80-as években szakmai elhivatottsága és szervezőkészsége révén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Püspökladányban a labdarúgás infrastrukturális és szakmai feltételei fejlődjenek.

Gyászba borult Püspökladány, elhunyt dr. Molnár László Forrás: Facebook / Püspökladányi Labdarúgó Egyesület
A rendszerváltást követően, már polgármesterként, diplomáciai érzékével és támogatásával segítette a helyi sportéletet, amelynek köszönhetően az egyesület a NB II-ben is szerepelhetett.
A Labdarúgó Egyesület megemlékezésében azt is hangsúlyozták, hogy dr. Molnár László a későbbi évtizedekben sem távolodott el a klubtól: figyelemmel, szeretettel és szakmai alázattal követte annak életét. Széles látókörű, elhivatott és tudással teli emberként tartják őt számon, aki a város sportmúltjának és közösségének egyik legnagyobb alakja volt.
„Távozása mély űrt hagy maga után. Hiánya fájó veszteség nemcsak városunk, hanem a helyi labdarúgó család számára is. Emlékét kegyelettel őrizzük” – zárul a bejegyzés.
Püspökladány városa és sporttársadalma egyaránt gyászol. Dr. Molnár László emléke maradandó nyomot hagyott mindazok szívében, akik ismerték és együtt dolgozhattak vele.