MindenegybenBlog

EKKOR ÉRKEZIK A FAGY! Országos fagy ekkor érkezik, havazással, borzalmas hideggel köszönt be az igazi tél!

Ezt mondta az időjárásról Németh Lajos. Kiderült, mikorra várható az első fagy

Brutális vihar csapott le az országban, maga mögött hagyva a nyári meleget. Németh Lajos, meteorológus elárulta: Soha eddig nem látott ekkora jégesőt. A meteorológus azt is elárulta, hogy nem valószínű, hogy október közepe vagy második fele előtt lennének fagyok.

Videó:

A téli időjárás alakulása már most kezdetét vette, ugyanis az egyik legnagyobb befolyásoló tényező a tengerek felszínének hőmérséklete, mert ezek alakítják ki azokat a széláramlatokat, amik befolyásolják időjárásunkat, és így meghatározzák a hőmérsékletet.

A másik fontos tényező az úgynevezett NAO vagyis Észak-Atlanti Oszcilláció, ami olyan légnyomás központ, ami a széljárás irányát dönti el. Ha a NAO pozitív értéket mutat, akkor enyhe tél várható és nyugati szelek uralkodnak, ha negatív akkor kemény hideg tél, és hó várható.

A mérések szerint enyhén negatív légnyomás lesz az uralkodó érték, ami hűvösebb telet jósol, konkrétan a jelenlegi állapotok a 2017/18-as telet idézik. Tehát erre lehet számítani most is.

Hogy milyen tél volt 2017/18-ban? Sokan kifejezetten fagyosnak élték meg, aminek leginkább az volt az oka, hogy február végére a szokottnál jóval hidegebb volt az átlaghőmérséklet, nagyon kemény fagyok alakultak ki tartósan. Addig viszont az átlagnál melegebb volt tél, különösen a január volt nagyon enyhe.

Így nem kedveznek a jóslatok a fehér karácsonynak, leszámítva, hogy ez a tél a szokottnál jóval csapadékosabb volt. Több, mint 40 százalékkal több csapadék hullott az addig megszokottnál.

Szóval előre láthatóan esőből lesz bőven, így ez akár hó is lehet, csak az a kérdés, hogy elég hideg lesz-e hozzá. Ha karácsony körül elkap minket egy átmeneti hideghullám, akkor viszont számíthatunk a fehér karácsonyra is.

gavsweathervids

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.09.18. péntek éjfélig

A déli óráktól északnyugat mellett északon, északkeleten elszórtan (nem heves) zivatarok kialakulhatnak. A késő délutáni óráktól és este a középső országrészben (annak is inkább az északi felén) képződhetnek (a délelőtthöz és kora délutánhoz képest nagyobb számban) szórványosan újabb zivatarok, majd éjjelre megszűnik a csapadéktevékenység az országban. A zivatarokat szélerősödés, intenzív csapadék (10-30 mm, északon, északkeleten néhol >30mm), esetleg egy-egy helyen aprószemű jég kísérheti.

Csütörtökön az érkező hidegfront hatására az északi, északkeleti irányba forduló szél egyre nagyobb területen megerősödik, kiemelten északkeleten, a Bodrogköz térségében viharos (egyszer-egyszer a 70 km/h-t is meghaladó) széllökések is előfordulhatnak.

Pénteken kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem várható.

2020.09.17. 11:50 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Bács-Kiskun megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Fejér megye

Győr-Moson-Sopron megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Heves megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Komárom-Esztergom megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Nógrád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Jász-Nagykun-Szolnok megye

Vas megye

Veszprém megye

OMSZ: 2020-09-17 07:49 (05:49 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.09.18. péntek éjfélig

A déli óráktól északnyugat mellett északon, északkeleten elszórtan (nem heves) zivatarok kialakulhatnak. A késő délutáni óráktól és este a középső országrészben (annak is inkább az északi felén) képződhetnek (a délelőtthöz és kora délutánhoz képest nagyobb számban) szórványosan újabb zivatarok, majd éjjelre megszűnik a csapadéktevékenység az országban. A zivatarokat szélerősödés, intenzív csapadék (10-30 mm, északon, északkeleten néhol >30mm), esetleg egy-egy helyen aprószemű jég kísérheti.

Csütörtökön az érkező hidegfront hatására az északi, északkeleti irányba forduló szél egyre nagyobb területen megerősödik, kiemelten északkeleten, a Bodrogköz térségében viharos (egyszer-egyszer a 70 km/h-t is meghaladó) széllökések is előfordulhatnak.

Pénteken kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem várható.

2020.09.17. 11:50 Országos Meteorológiai Szolgálat

2020-09-17 12:39:16 - Mindenegyben Blog