MindenegybenBlog

ÉLETBEVÁGÓ! KŐKEMÉNY új szabályok LÉPNEK ÉLETBE A vírus miatt! A MUNKÁBA járást, a mindennapokat is érinti az ÚJ TÖRVÉNY! ITT A LISTA – ezek az új szabályok lépnek hatályba pár órán belül :

Rendkívüli ülést tartott ma az Országgyűlés, amelyen döntés született a rendkívüli jogrend meghosszabbításáról, és a veszélyhelyzetről. Az Országgyűlés a döntéssel felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig - azaz a kihirdetését követő 90. napig - meghosszabbítsa:

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn közölte: csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedéseket, mert ha továbbra is ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. Mivel a mai plenáris ülésen a képviselők többsége, 180 igen, egy nem szavazattal elfogadta a kormány rendkívüli felhatalmazásáról szóló törvényjavaslatot, így azok az intézkedések, amelyeket a miniszterelnök tegnap a Facebookon jelentett be már szerdától életbe léphetnek.

Ehhez az kellett, még a mai napon elkészüljenek a rendeletek, és hatályba lépjenek. A Magyar Közlönyben még a mai napon várható, hogy közzéteszik azokat, amelyekből a részletek is kiderülnek. A hétfői bejelentés alapján ezekre lehet számítani:

A fenti intézkedéseket egyelőre 30 napra vezethetik be, de szükség esetén meghosszabbíthatják.

2020-11-10 19:14:19 - Mindenegyben Blog