MindenegybenBlog

Életveszélybe került Vastag Csaba: nincs rá gyógyír, otthon küzd ellene

Vastag Csaba a Borsnak adott egy interjút, amiben többek között arról is szó esett, hogy nagyon nehéz a helyzet most otthon. Ellepték ugyanis a darazsak a házát, és a legtöbb ember bizonyára egyetért azzal, hogy ezen csípős és agresszív rovarokkal nem éppen leányálom együtt élni.

Ráadásul egyre több és több darázs van, sőt egyre agresszívabbak is, aminek okán már meg is csípték az énekest, a feje pedig kétszeresére dagadt. Nagyon elkeseredett Vastag Csaba, és hatalmas veszélyben érzi így magát:

,,Megcsíptek már, de úgy, hogy a fejem a kétszeresére dagadt. Nem tudom, miért vannak itt és miért nem lehet őket innen kiűzni."

Később utánananézett, és rájött, hogy a darazsak haszontalan állatok, így úgy döntött, ő maga is támad:

,,Közelharcot vívunk velük. A legjobb eszközök eddig a konyharuha és a könyvek, de ami még ennél is jobb fegyvernek bizonyult az a telefon hátlapja. Egyelőre még bírok velük, ha már kezd súlyosbodni, akkor hívok szakembert."

2020-08-02 09:56:10 - Mindenegyben Blog