MindenegybenBlog

ÉLETVESZÉLYES idő tart felénk! ÓNOS ESŐ ÉS HÓSZÁLLINGÓZÁS JÖN! EZEKRE A megyékre MA DÉLUTÁNRA súlyos figyelmeztetést adtak ki :

Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.12.02. szerda éjfélig
A kedden eleinte még több helyen (főként délen) előforduló sűrű, zúzmarás köd fokozatosan emelkedik, ritkul és javulnak a látási viszonyok. A ködös területeken néhol ónos szitálás, kisebb hószállingózás előfordulhat. Legtovább a Dél-Alföldön, délnyugaton maradhatnak tartósabban ködös tájak, illetve a felhőben lévő hegyvidéki területeken is rosszabb látási viszonyok várhatók, zúzmaraképződéssel.

A szerdára virradó éjszaka képződő köd várhatóan kevésbé lesz kiterjedt, de helyenként ismét sűrű, zúzmarás köd valószínű, kiemelten a délkeleti tájakon.

ÓNOS ESŐ:

Szerdán délutántól, estétől délnyugaton (Somogy, Zala, Alpokalja) gyenge hószállingózás kezdődhet, de késő estig, éjfélig még érdemi mennyiség nem valószínű. Ugyanakkor késő estétől a csapadék formája Somogyban, Zalában, majd később általában az Alpokalján is egyre több helyen fagyott esőre, majd ónos esőre vált. Az említett tájakon csütörtök reggelre akár több milliméternyi ónos eső is hullhat. (A nyugati határnál tarthat ki legtovább a csapadék havazás formában.)

2020.12.01. 09:40 Országos Meteorológiai Szolgálat

Baranya megye
Jel Fok Esemény Leírás
Tartós, sűrű köd Tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.
Bács-Kiskun megye
Jel Fok Esemény Leírás
Tartós, sűrű köd Tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.
Csongrád-Csanád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Tartós, sűrű köd Tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.
Somogy megye
Jel Fok Esemény Leírás
Tartós, sűrű köd Tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel Fok Esemény Leírás
Tartós, sűrű köd Tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.
Tolna megye
Jel Fok Esemény Leírás
Tartós, sűrű köd Tartós (> 6 óra) sűrű köd (látástávolság pár száz méter) várható.

írja a met.hu.

2020-12-01 17:55:09 - Mindenegyben Blog