MindenegybenBlog

Elképesztően édes Eva Longoria kisfia! Végre megmutatta a kamerának!

A színésznő ismét dolgozik, a forgatásra pedig Santiago is elkísérte édesanyját, ahol igazán imádnivaló fotó készült róluk. Augusztus 20-án, alig két hónappal azután, hogy megszületett első gyermeke, Eva Longoria ismételten munkába állt. Eva ezúttal a rendezői székbe ült vissza, megkezdődtek ugyanis a Grand Hotel című sorozatának felvételei, melynek Eva az egyik producere is.

[adSulvo]

A kis Santiago hamar bepillantás kap a hollywoodi pörgésbe, akinek látszólag már meg is van az álláspontja a lesifotósokról. A sztáranyukát és tüneményes fiát természetesen az első közös munkanapon sikerült megörökítenie egy paparazzinak, a képen pedig Santi épp úgy tekint a kamerába, mintha csak véleményt formálna a villogó vakukról, ráadásul keze is ökölben van, ami miatt az összhatás kifejezetten megmosolyogtató.  Eva a következő hónapokban nagyon elfoglalt lesz, így bizonyára médiamogul férjének, Jose Bastónnak is el kell vállalni egy-egy napra a picit, a színésznő ugyanis szerepet kapott az élőszereplős, Dóra, a felfedező című moziban. Longoria játssza majd Dóra anyukáját, míg a címszereplőt, Isabela Moner alakítja.

2018-08-31 16:09:21 - Mindenegyben Blog