MindenegybenBlog

Élő adásban omlott össze Tóth Gabi. A könnyeivel küzdve mondta el...

Tóth Gabit mostanában rendkívül sok bántás éri. Az énekesnő Exkluzív interjút adott a Tények Plusznak, melyben most először és utoljára beszél az őt ért támadásokról. Kiderült, rengeteg halálos fenyegetést kap idegen emberektől, de sajnos sok ismert személy is rajta éli ki magát.

Gabi nem érti miért kapja ezt a sok kritikát és miért éri ennyi sérelem, hiszen ő senkit nem bántott, csak felvállalta az értékrendjét, amihez mindenkinek joga van, mégha ez sok embernek szúrja is a szemét.

„Jó, összeszedem magam. Pedig megígértem, hogy nem fogok sírni, mert akkor azt mondják, hogy gyenge vagyok. Aki azt szeretné, hogy gyengüljek, az ennek örülni fog és ezért nem akartam sírni, de ha a gyermekemről beszélek, akkor mindig elérzékenyülök, mert nekem egy csoda ő az életemben” - kezdte könnyeivel küzdve, majd elmondta, miért lett ennyire vallásos, ami miatt a leginkább támadják.

„Engem 18 évesen betoltak a műtőasztalra tüdőembóliával élet-halál között. S közölték velem, hogy nem lehet gyermekem. 2019-ben én terhes lettem és áldott állapotba kerültem. Tehát mi ez ha nem az Isten műve és mi történt, hogy mégis megkaptam ezt a gyönyörű áldást” – árulta el, majd hozzátette: az orvosok is azt mondták gyermeke Isten műve.

(tenyek.hu)

2022-08-26 14:36:41 - Mindenegyben Blog