Ettől SOKAN FÉLTEK! MEGHOZTA AZ ISKOLABEZÁRÁST A tanárok tesztelése! >>> ÍME A RÉSZLETEK :
Népszava: már hozott iskolabezárást a tanárok tesztelése
Egy iskolát már be kellett zárni a pedagógusok hétfőn indult országos koronavírus-szűrését követően – értesült a Népszava. Információik szerint a debreceni Árpád Vezér Általános Iskola mintegy ötven fős tantestületéből hétfőn tíz pedagógusnak lett pozitív a tesztje, vagyis a tanári kar húsz százaléka fertőzött volt. -írta meg a nepszava.hu.
Nekik karanténba kellett vonulniuk, így az oktatást a továbbiakban már helyettesítésekkel sem lehet megoldani, ezért az iskolában keddtől rendkívüli szünetet, péntektől pedig digitális munkarendet rendeltek el.
—Zökkenőmentesen álltak át az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntartásában működő szakképző intézmények a digitális oktatásra, a fenntartó informatikai fejlesztésekkel és eszközök biztosításával is támogatja a zavartalan működést – közölte az ITM kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint 2020. november 11-től a szakképző intézmények is átálltak a digitális oktatásra. Az ITM fenntartásában működő intézményekben már teljes egészében távoktatásban zajlik a több mint 200 ezer tanuló közismereti és szakmai elméleti képzése. A gyakorlati képzés online formájában 86 ezer tanuló részesül, többek között az informatika és távközlés, vagy a gazdálkodás-menedzsment ágazatokban.Ismertették: a jelenlétet igénylő szakmai gyakorlati oktatás tanműhelyben vagy duális képzés keretében, a partnercégeknél történik. Tanműhelyben szervezett foglalkozáson a szakmai oktatásban tanulók harmada, külső gyakorlati helyszínen pedig 17 százalékuk vesz részt. A szakmai gyakorlati órák tanműhelyben való megtartásában mintegy 3500 oktató működik közre. A személyes részvétellel járó gyakorlati képzés a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett, jellemzően 4-10 fős csoportokban, tömbösítve valósul meg. Az intézmények közel 1800, gyakorlati oktatásban részt vevő diák számára biztosítanak kollégiumi elhelyezést.Előfordul az is, hogy a járványhelyzet miatt a duális partner jelenleg egyáltalán nem, vagy csak korlátozottan tudja fogadni a tanulókat. Emiatt több mint 3600 diák számára kellett megszervezni online formában a szakmai gyakorlati képzést, elsősorban a turizmus-vendéglátás és a szociális ágazatban.A szakképzési centrumok az oktatás zökkenőmentes folytatását informatikai eszközök kölcsönzésével is támogatják, az oktatók és diákok számára eddig több mint 8200 eszközt biztosított a fenntartó – tették hozzá.“A minisztérium a tavaszi tapasztalatokat is felhasználva, az intézmények bevonásával alakította ki a tantermen kívüli oktatás feltételeit. A KRÉTA rendszer a legutóbbi fejlesztésnek köszönhetően már csoportos és privát beszélgetésekre, élő konzultációk, értekezletek megtartására is alkalmas” – emlékeztetett Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint, kiemelve, hogy az oktatók és tanulók egészségének védelme mellett a járvány okozta rendkívüli helyzetben is biztosítani kell a diákoknak a tanulási lehetőséget.
—–A gyógyultak számát részben hiányzó adatszolgáltatás miatt holnap frissítjük, a legutóbbi adatszolgáltatás szerint 44 020 fő.
[LAPOZAS]Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett újabb védelmi intézkedések.
Keddtől újabb a járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló intézkedés lépett életbe. A kormány elfogadta az Idősek Tanácsa javaslatát, és hétköznapokon 9 és 11 óra között bevezeti az idősek vásárlási sávját, amikor csak a 65 év felettiek léphetnek az üzletekbe. Hétvégén pedig 8 és 10 között érvényes ugyanez. Emellett azonban fontos tudni, hogy az idősek a csak nekik fenntartott vásárlási idősávon kívüli más időpontban is vásárolhatnak.
A kormány mai ülésén értékeli a jelenleg érvényben lévő korlátozó intézkedések hatását és szükségességét. Továbbra is kérjük a magyar emberek együttműködését és fegyelmezettségét a szabályok betartásában!
A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és 93 kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat .
Elindult az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő egyetemi hallgatók is részt vesznek 2 hetes fizetett gyakorlat keretében.
A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az iyenes parkolást lehetővé tenni.
Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A rendőrség a kijárási tilalom megszegése miatt eddig összesen 6244 esetben intézkedett. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta
Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.
Minden gyülekezés tilos. Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.
[LAPOZAS]A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. A középiskolák és egyetemek digitális munkarendre tértek át. A helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás harminc napra in gyenesen vehető igénybe a digitális oktatásban résztvevő diákok és pedagógusok számára a köznevelésben és a szakképzésben.
Az Operatív Törzs jelenleg 294 óvodai csoportban (10%) és 184 óvodában (6%), továbbá 105 általános iskolában (4%), rendelt el rendkívüli szünetet, 521 iskolai osztályban (20%) és 56 általános iskolában (2%) digitális tanrendet.
Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak. Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.
Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a most bevezetett védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon. A védelmi intézkedések a járvány lassítását szolgálják és ezzel az egészségügy teljesítőképességét is védjük. Annak érdekében, hogy a növekvő betegszámmal a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, újabb kapacitásnövelő intézkedéseket rendeltek el: a halasztható műtéteket felfüggesztették, bővült az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak száma.
A kormány több fronton is tárgyal a koronavírus-elleni vakcináról annak érdekében, hogy a magyar emberek mielőbb hozzájuthassanak majd az oltóanyaghoz, és kihirdette azt a rendeletet, amely egyszerűsíti és felgyorsítja a koronavírus ellen külföldön gyártott oltóanyagok és gyógyszerek Magyarországra történő behozatalát. Már megérkezett Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyag mintája, és kezdődik az átfogó elemző vizsgálat az oltóanyag teljes dokumentációjáról is. A kormány mindent lehetséges külföldi vakcináról tárgyal és beszerzi azokat, eddig 12 millió adag oltóanyagot kötött le három gyártónál: az oxfordi AstraZenecánál, az amerikai Janssen Pharmaceuticánál és a Pfizernél.
A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.