MindenegybenBlog

Ettől te is le­hi­dalsz: Alekosz azt hiszi, neki köszönhető a két Korea kibékülése

Az egykori valóságshow szereplő szerint komoly befolyása volt a külpolitikai eseményekre, hovatovább neki köszönhetjük, hogy elmarad a világháború.

Alekosz nem is olyan régen nyílt levélben szólította fel Észak-Korea vezetőjét, Kim Dzsong Un-t, hogy hagyjon fel az atomkísérletekkel és békéljen meg Dél-Koreával, sőt az egész világgal. Talán az telt ennyi időbe, hogy levelét lefordítsák magyarról koreaira, talán az ország vezetője csak most értesült az ultimátumról, de tény: a két Korea vezetői találkoztak egymással, sőt békejobbot nyújtottak, Kim Dzsong Un pedig megígérte, hogy befejezi az atomkísérleteket és megtisztítják a félszigetet a nukleáris fegyverektől,írja az atv.hu

Mindenesetre Alekosz a Facebookon adott hangot határtalan örömének, mivel úgy gondolja, neki nagy szerepe volt ebben a történelmi találkozóban. És ha már így van, akkor folytatja is tovább áldásos tevékenységét: újabb célt tűzött ki maga elé, miszerint pozitív irányba mozdítja majd az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatát.

2018-04-28 17:22:01 - Mindenegyben Blog