MindenegybenBlog

Ez az 1981 könyv előre megjósolta a koronavírust, és azt is leírja, miért jelent most meg

Ez az 1981 könyv előre megjósolta a koronavírust, és azt is leírja, miért jelent most meg

Dean Koontz A sötétség szeme (The Eyes of Darkness) című könyvében hátborzongató pontossággal megjósolta a koronavírus megjelenését. A könyvből kiderül, mikor tűnik el a járvány, mikor jelenik meg újra, és mi az egyetlen kezelési mód, ami sikerrel járhat.

A koronavírus egyre csak terjed, és minden nap több és több esetről számolnak be. A legfrissebb adatok szerint a fertőzött emberek száma világszerte meghaladta a 10 268 786 . 

A világ többi részén mintegy 30 országban körülbelül 10. 268. 786 fertőzésről és 504.345halálesetről számoltak be.

A helyzet egyre aggasztóbbá válik, és a kínai hatóságokat azzal vádolják, hogy megpróbálják elrejteni a járvány valódi nagyságrendjét, és a valósnál kevesebb fertőzésről és halálesetről számolnak be.

Nemrégiben felfedezték, hogy Dean Koontz egyik könyvében, A sötétség szeme című regényében, lényegében már 1981-ben megjósolta a járványt. A regény egy kínai katonai laboratórium történetét meséli el, ahol kifejlesztettek egy veszélyes vírust, amelyet biológiai fegyverként használhatnak háború esetén. Ironikus módon a könyvbeli laboratórium éppen Vuhan tartományban található, ott, ahonnan az új koronavírus elterjedt.

A regénybeli vírust Vuhan-400-nak hívják, és úgy írják le, mint a „tökéletes fegyvert”, mivel csak emberekre veszélyes. A szerző még ennél is tovább megy, és leírja, hogy a vírus az emberi testen kívül nem marad életben egy percnél tovább, így nincs szükség költséges fertőtlenítési eljárásra sem, amikor terjedni kezd.

A szöveg arra is kitér, hogy a jelenleg ismert gyógyszerek mind hatástalanok a vírus ellen, és az egyetlen gyógymód az elektromos áram és az erős hő kombinációján alapul.

„2020 környékén az egész világon elterjed egy a tüdőgyulladáshoz hasonló betegség, megtámadva a tüdőt és a légutakat, és ellenállva az összes ismert gyógyszernek. Ami azonban még a betegségnél magánál is meglepőbb, az a tény, hogy épp olyan hirtelen gyorsasággal tűnik el, ahogy felbukkant. Tíz év múlva ismét támadásba lendül, majd végleg eltűnik.” – írja a könyv.

És, hogy még több legyen a véletlen egybeesés, Dr. Sajaya Senanayake, aki a fertőző betegségek szakértője, elmondta, van rá esély, hogy a koronavírus eltűnik az időjárás felmelegedésével, de megtörténhet, hogy később újra megjelenik, még agresszívebb formában.

Jelenleg a tudósok azon dolgoznak, hogy megtalálják a gyógymódot, vagy a védőoltást, ami megakadályozhatja a 2019-nCoV vírus terjedését.

A kínai egészségügyi hatóságok nemrégiben felkérték azokat, akik meggyógyultak a betegségből, hogy adjanak vért, hogy az orvosok felhasználhassák a vérplazmát a még súlyos állapotban lévő betegek kezelésére.

2020-06-30 11:56:30 - Mindenegyben Blog