MindenegybenBlog

Ez az ember ok nélkül egy ütéssel földre terített egy 78 éves nénit tegnap Pesten.

Tökéletesen szabálytalanul (de lépéstempóban) bicikliztünk ma délelőtt 11 órakor a Keletinél a járdán. Mellém került egy néni, aki a buszáról szállt le és velem egy irányban elindult sétálva. Szembe jött egy kb. 170-180cm magas, 100kg körüli kisebbségi férfi és minden jel nélkül ökölbe szorította a kezét, felhúzta vállmagasságba és kiütötte a 78 éves nénit. A néni szegény azonnal elesett. Kirúgtam magam alól a biciklit, kiabálni kezdtem, az emberek odanéztek, de semmit se tettek. Felsegítettem a nénit, addig a párom is leszállt a bicikliről, ő előttem tekert, ezért fogalma nem volt, mi történt.

[ad]

Amíg a nénit leültettük, az elkövető lazán elsétált a buszmegállóba és várni kezdte a buszt. Én odafutottam, kaparásztam a fényképezőmért, de a végén a mobilommal készítettem egy képet róla, amíg várakozott. Látta sok ember, senki se jött oda feltartóztatni, én pedig egyedül ezt meg se akartam próbálni. Felém fordulva fenyegetően elindult, elkészítettem róla a képet és visszafutottam a páromhoz és a nénihez. Egy pár rendőrt hívott, emiatt érkeztek a mentők is. A néni túléli, a szája csúnyán felrepedt. BKK-sok voltak a közelben, az ő segítségükkel lassan ugyan, de kiderült, melyik buszra szállt fel az ürge, mert az a képen nem látszik. A rendőrök kikérik a kamerák felvételét is, mert pont a fejünk felett volt egy, ahol az eset történt (a Rossmann előtt).

 

2016-06-06 17:30:18 - Mindenegyben Blog