MindenegybenBlog

EZ HIHETETLEN! PÁR perce Orbán Viktor olyat jelentett be, amit alig hiszünk el!Ez most komoly?? Ezzel sokan járnak jól!!!

Orbán Viktor elmondta, a járvány harmadik hullámát legyűrtük, mert alacsony a tesztek között a pozitívak aránya. Az oltásokat tekintve nagyon jól állunk.

Az első oltást tekintve a második, a második oltást tekintve az első helyen állunk az unióban.

Elmondta, nyugati vakcinából még 17 millió adag érkezik.

MINDENKIT KÉPESEK VAGYUNK AKÁR NEGYEDJÉRE IS BEOLTANI– tette hozzá.

A KORMÁNY DÖNTÖTT ARRÓL, HOGY ENGEDÉLYEZIK A 12-15 ÉVESEK OLTÁSÁT.

Akinek lejár a második oltásra jogosult időpontja, anélkül, hogy felvette volna a vakcinát, törlik a védettségi igazolvány nyilvántartásából.

Kiderült az is, hogy jövő héttől áttérnek a készenléti oltási rendre.

EZ AZ ALKALMAS PILLANAT, HOGY MINDENKINEK KÖSZÖNETET MONDJAK, AKI SEGÍTETT ABBAN, HOGY IDÁIG ELJUTHASSUNK– mondta Orbán Viktor.

Hozzátette, 1-1,5 hónapos előnnyel sikerült nyitni. A dolgozó emberek száma 4,5 milió felett van, de 50 ezerrel kevesebb, mint 2019 hasonló időszakában.

Kiderült, nemzeti konzultációt indít a kormány a következő időszakban a gazdasági újraindításról, a gazdaság megerősítéséről.

FONTOS, HOGY EGYETÉRTÉS LEGYEN A MININMÁLBÉR TEKINTETÉBEN– mondta Orbán Viktor. Hozzátette, jelentős adókedvezményekre lesz szükség, hogy jelentősen emelkedjen a minimálbér.

A miniszterelnök végül azt is közölte, tíz napos rendkívüli szabadságot kapnak azok, akik részt vettek a járvány elleni védekezésben.

2021-06-11 08:09:43 - Mindenegyben Blog