Azt mondják, hogy a gyerekek sokkal érzékenyebbek a láthatatlan világ rezdüléseire, mint a felnőttek. Míg mi gyakran legyintünk egy furcsa zajra, egy megmagyarázhatatlan árnyékra vagy arra, hogy a levegő hirtelen hidegebbé válik, addig egy kisgyermek sokszor ösztönösen reagál valamire, amit mi már nem érzékelünk. A néphit szerint a gyermekek lelke még tisztább, nyitottabb, ezért könnyebben észrevehetnek olyan jelenléteket, amelyeket a felnőttek szeme már nem lát.
Fontos azonban kimondani: ha a gyermeknél fulladás, erős köhögés, roham, tartós félelem, alvászavar vagy bármilyen ijesztő testi tünet jelentkezik, először mindig orvoshoz kell fordulni. A misztikus magyarázat izgalmas lehet, de a gyermek biztonsága az első. A régi hiedelmek szerint mégis vannak olyan jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy a gyermek valami olyasmit érzékel a lakásban vagy a környezetében, amit a felnőttek nem.
Ebben az életkorban a baba még nem tud beszélni, ezért a szülő csak a viselkedéséből következtethet arra, hogy valami szokatlant érzékelhet.
– Hosszasan egy pontra mered, mintha figyelne valakit vagy valamit a szoba egyik sarkában.
– Hirtelen keservesen sírni kezd, pedig előtte nyugodt volt, jóllakott, tiszta volt a pelenkája, és semmi látható oka nincs a sírásnak.
– Nem lehet könnyen megvigasztalni, mintha nem a szülő jelenléte hiányozna neki, hanem valamitől megijedt volna.
– A vállunk fölött néz el, és közben furcsán elcsendesedik, mintha mögöttünk állna valaki.
Ebben az időszakban a baba már sokkal tudatosabban figyeli a környezetét, követi a mozgást, reagál a hangokra, ezért a különös viselkedés is feltűnőbb lehet.
– A tekintetével követ valamit a szobában, miközben mi semmit sem látunk ott.
– A semmibe mosolyog vagy gagyog, mintha valaki kedvesen szólna hozzá.
– A vállunk mögé nézve kacag, mintha egy ismerős arcot látna, akár egy elhunyt rokont, nagyszülőt vagy családtagot.
– Hirtelen megijed ugyanattól a saroktól vagy ajtótól, és nem akar arra nézni.
Ekkor a gyermek már elkezd beszélni, de még nem mindig tudja pontosan elmondani, mit lát vagy mit érez. A szavai néha zavarosak, de a reakciói sokat elárulhatnak.
– Mutogat egy üres helyre, és azt mondja, hogy „ott van valaki”.
– Olyan személyhez beszél, akit a szülő nem lát.
– Megnevez valakit, akiről a családban már régóta nem beszéltek, vagy akit a gyermek elvileg nem ismerhetne.
– Nem akar bemenni egy adott szobába, mert azt mondja, hogy „ott áll” vagy „ott néz” valaki.
Ebben az életkorban gyakoriak a képzeletbeli barátok, ezért nem kell azonnal megijedni, ha a gyermek láthatatlan játszótársról beszél. A hiedelem szerint azonban vannak jelek, amelyek különösebbé tehetik a helyzetet.
– Láthatatlan játszópajtásról mesél, akinek neve, személyisége, szokása is van.
– Rendszeresen beszélget valakivel, mintha választ is kapna.
– Játékokat tesz félre valakinek, aki a család többi tagja számára nem látható.
– Azt mondja, hogy a barátja éjszaka jön, vagy akkor áll az ágya mellett, amikor már mindenki alszik.
A gyermek ebben az életkorban már részletesebben tud mesélni arról, amit látott, ezért a történetei sokkal konkrétabbak lehetnek.
– Éjjel szellemet lát a szobájában, és emiatt fél visszaaludni.
– Pontosan leírja az alak külsejét, például ruháját, arcát, hangját vagy azt, hogy hol állt.
– Azt mondja, hogy valaki figyeli őt, főleg az ajtóból, az ablak mellől vagy az ágya végéből.
– Csak akkor mer bemenni egy helyiségbe, ha a szülő is vele tart, mert szerinte „valaki bent van”.
Ebben a korban a gyermek már jobban különbséget tud tenni álom, játék és valós élmény között, ezért a visszatérő, részletes beszámolók még feltűnőbbek lehetnek.
– Többször ugyanazt az alakot látja, mindig ugyanazon a helyen vagy napszakban.
– Azt állítja, hogy valaki megszólította, de a családból senki sem volt ott.
– Lépéseket, kopogást vagy suttogást hall, amit más nem érzékel.
– Furcsa hideget érez egy adott ponton, például a folyosón, a gyerekszobában vagy az ágy mellett.
A nagyobb gyermekek már gyakran szégyellik elmondani, ha megijedtek, ezért nem mindig beszélnek rögtön a furcsa élményeikről. Ilyenkor a viselkedésük változhat meg.
– Kerülni kezd egy helyiséget, pedig korábban nem félt tőle.
– Nem akar egyedül aludni, vagy újra világítást kér éjszakára.
– Azt mondja, rossz érzése van otthon, de nem tudja pontosan megmagyarázni, miért.
– Úgy érzi, mintha valaki állna mögötte, főleg este vagy elalvás előtt.
A kamaszkor elején a gyerekek már sok mindent racionálisan próbálnak magyarázni, mégis előfordulhat, hogy bizonyos élmények nyugtalanítóan visszatérnek.
– Árnyakat lát elsuhanni, főleg a szeme sarkából.
– Úgy hallja, mintha a nevén szólítanák, miközben senki nincs a közelben.
– Megmagyarázhatatlan zajokat hall a lakásban, például lépéseket, ajtónyikorgást, halk koppanásokat.
– A tárgyak helyét megváltozva találja, és biztos benne, hogy nem ő tette őket máshová.
Ebben az életkorban a fiatal már sokkal tudatosabban figyeli a környezetét, ezért a furcsa jelenségeket gyakran próbálja bizonyítani vagy elmesélni másoknak.
– Telefonon vagy kamerán próbálja rögzíteni a jelenséget, mert úgy érzi, nem csak képzelődik.
– Furcsa alakokat, fényeket vagy árnyékokat vesz észre a szobájában.
– Azt érzi, hogy valaki hozzáér, például a vállához, hajához vagy takarójához, miközben egyedül van.
– Erős szorongás fogja el egy konkrét helyen, például padláson, pincében, folyosón vagy régi szobában.
Vannak olyan furcsa történések, amelyek nem kötődnek szorosan egyetlen életkorhoz sem, mégis a régi hiedelmek szerint arra utalhatnak, hogy valamilyen láthatatlan jelenlét van a közelben.
– A gyermek ugyanarra a pontra reagál újra és újra, például mindig ugyanabba a sarokba néz, ugyanott ijed meg, vagy ugyanott kezd el nevetni.
– A lámpa villogni kezd, amikor a gyermek nyugtalan vagy valakiről beszél, akit a többiek nem látnak.
– Tárgyak mozdulnak el vagy esnek le, miközben senki nincs a közelükben.
– A gyermek olyan elhunyt rokonról beszél, akit nem ismert, mégis pontos részleteket mond róla.
– Hirtelen megváltozik a hangulata egy adott helyen, mintha valaki jelenlétét érezné.
A régi történetek szerint a gyermekek sokszor nem félnek attól, amit látnak, mert számukra a láthatatlan világ még természetesebbnek tűnhet, mint nekünk, felnőtteknek. Van, amikor mosolyognak, integetnek, játszanak, máskor viszont megijednek, sírnak, vagy nem mernek belépni egy szobába. A legfontosabb, hogy a szülő ne nevessen rajtuk, ne ijessze meg őket még jobban, hanem nyugodtan hallgassa végig, mit mondanak. Lehet, hogy csak a képzelet dolgozik bennük, lehet, hogy egy álom maradt velük ébren is, de az is lehet, hogy olyasmit érzékelnek, amire a felnőttek már régen bezárták a szemüket.