MindenegybenBlog

Ezért kér a gyerek minden este inni, mielőtt elalszik! Nem azért teszi, hogy bosszantson…

Akinek van gyereke az tudja, hogy a csemeték esti lefektetése néha problémát okoz. Hányszor fordult elő, hogy a gyerek már majdnem elaludt és egyszer csak felül mert vizet kér?

Sok szülő elveszíti ilyen helyzetekben a türelmét, mások pedig aggódnak, hogy mi is állhat ennek a kívánságnak a hátterében. Mégis mit jelent ez a gyerekeknél?

Miért akarnak a gyerekek vizet inni elalvás előtt?

Amikor a gyerek vizet kér elalvás előtt, akkor sok szülő arra gondol, hogy a gyerek biztosan elfelejtett napközben elég vizet inni. Ilyenkor jön a meglepetés a szülő számára, mert beviszi a gyereknek a vizet, ő pedig csak egy kortyot iszik. Ekkor a szülő már próbál magyarázatot keresni, vajon manipuláció a gyerek részéről? Szeszély? Bizonyítani akarja, hogy ő a fontos?

Nyugalom, a gyerek ilyenkor csak fel akarja hívni a magára a figyelmet. A gyerekek még nem képesek arra, hogy túl bonyolult manipulációval álljanak a szülők elé, ezért ne gondoljuk azt, hogy a türelmünkkel játszanak.

Több szülő is azon a véleményen van, hogy a gyerek még szeretné, ha a szülő egy kis ideig mellette maradna, de ha azt nézzük, hogy ilyenkor csak egy korty vizet iszik a gyerek, akkor ez nem minden esetben igaz. Nem valószínű, hogy ez a pillanat elég lenne a gyerek számára, hogy a szülőt maga mellett tudja.

Akkor miért is kérnek a gyerekek vizet lefekvés előtt?

A gyerekek mindig akkor kérik a vizet, amikor a szülő már azt gondolja, hogy mindjárt elalszik a csemetéje, ő pedig végre lazíthat egy nehéz nap után. Ne veszítsük el a türelmünket és ne gondoljunk rosszra, az ilyen helyzeteknek sokkal mélyebb jelentősége van.

Ez csak egy egyszerű kérés a gyerek részéről, csak a pillanat nem megfelelő, gyerek azt akarja tudni, hogy mindég számíthat a szülőkre. Neki szüksége van a szeretetre, a biztonságra és azt akarja tudni, hogy nem marad egyedül éjszaka sem és bármikor szólhat.

2019-06-19 18:24:00 - Mindenegyben Blog