Magyar Péter Rómában tárgyalt Giorgia Melonival
Magyar Péter csütörtökön Rómában tárgyalt Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel. A találkozóról közösségi oldalán számolt be, ahol sikeresnek és előremutatónak nevezte a megbeszélést.
Mint írta:
“Sikeres és előremutató megbeszélésen vagyunk túl Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel.”
Több fontos ügyben is egyetértést láttak
Magyar Péter beszámolója szerint a tárgyaláson megállapították, hogy Olaszország és Magyarország nagyon sok kérdésben hasonló álláspontot képvisel.
A bejegyzésben így fogalmazott:
“Megállapítottuk, hogy Olaszország és Magyarország nagyon sok kérdésben hasonló álláspontot képvisel.
Legyen szó akár az illegális migráció elleni határozott fellépésről, akár a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásáról, vagy éppen a tagállamok versenyképességének erősítéséről.”
Meghívást kapott a magyarországi látogatásra
Magyar Péter arról is beszámolt, hogy meghívta Giorgia Melonit egy magyarországi látogatásra. A tárgyaláson emellett szóba került az olasz és magyar befektetők támogatása, valamint a trieszti magyar kikötő mielőbbi elkészülte is.
A bejegyzés szerint:
“Meghívtam a miniszterelnök asszonyt egy magyarországi látogatásra, és megállapodtunk abban, hogy segíteni fogjuk az olasz és a magyar befektetők eredményes munkáját, valamint a trieszti magyar kikötő mielőbbi elkészültét.
Éljen az olasz-magyar barátság” – hangsúlyozta a leendő miniszterelnök.
Kedves gesztus történt a tárgyalás végén
A politikai egyeztetés után egy egészen személyes és kedves pillanat is történt. Magyar Péter elárulta, hogy Giorgia Meloni a tárgyalás végén megemlítette a 9 éves kislányát, ő pedig ekkor mondta el, hogy legkisebb fia, Miki is elkísérte Rómába.
Erről így írt:
“Egy kedves gesztus a mai római tárgyalásról: Az olasz miniszterelnök asszony a tárgyalás végén megemlítette a 9 éves kislányát, amire én csak annyit mondtam, hogy elkísért Rómába a legkisebb fiam.
Mire kiléptünk a tárgyalásról, már oda is hívták Mikit” – árulta el Magyar Péter.
Miki a két miniszterelnökkel szerepel a különleges képen
A találkozóról készült közös kép különösen emlékezetes lehet Magyar Péter legkisebb fiának. A 12 éves Miki ugyanis Giorgia Melonival és Magyar Péterrel együtt szerepel a fotón, amely minden bizonnyal örök élmény marad számára.
Íme a közös kép a 2 miniszterelnökkel és a 12 éves Mikivel:
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: Magyar Péter Instagram oldala)