MindenegybenBlog

Farm VIP: Nyertes Zsuzsát kiszúrták maguknak Szorcsik Vikiék: „Úgy viselkedtek velem, mintha a csicskájuk lennék”

Farm VIP: Nyertes Zsuzsát kiszúrták maguknak Szorcsik Vikiék: „Úgy viselkedtek velem, mintha a csicskájuk lennék”

Nagyon gyorsan kiderült minden.

Tegnap este elindult a Farm VIP című műsorának harmadik évadja, máris feszültség alakult ki a piros csapat játékosai között. Szorcsik Viki és Smaltig Dalma ugyanis – külön klikket alkotva – elkezdték kibeszélni társaikat, Nyertes Zsuzsát pedig annyira megbántották, hogy könnyezett is. Zsuzsa azt hitte, mivel együtt dolgoztak régen Vikivel, hogy jóban lesznek most is.

Vikivel húsz évvel ezelőtt együtt játszottunk a Vidám Színpadon, ahol nagyon jóban voltunk. Szerettem őt, végigkísértem az élete minden nehézségét, osztoztam a fájdalmában. Örültem neki, amikor kiderült, hogy egy csapatba kerültünk, de sajnos némileg csalódnom kellett benne

– magyarázta a színésznő.

Bántott, el is sírtam magam emiatt. A korom miatt tisztelhettek volna jobban. Én sokáig nem szóltam nekik vissza, pedig folyton piszkáltak, olykor úgy viselkedtek velem, mintha a csicskájuk lennék, és ezt idővel már a másik csapat is szóvá tette. Én azonban ott ezt lezártam, nincs bennem harag

– tette hozzá.

VIKI ÉS DALMA FURÁN VISELKEDTEK ZSUZSÁVAL / FOTÓ: TV2

Forrás: Blikk

2022-11-22 16:10:52 - Mindenegyben Blog