MindenegybenBlog

Felháborít az az eset, amely egy balatoni büfében történt meg! Legalább huszonöten láttuk, ahogyan arcon köpi a pincért az egyik vendég! El sem hinnénk az okát, miért tette!

Egy kellemes ebédre ugrottam be kedvenc balatoni kajáldámba. Fél egy körül járt az idő, egy kisebb fajta tolongás alakult ki odabent.

Ebben a kifőzdében nagyon közkedvelt étel a rántott hús amellett, hogy nagyon finoman is készítik el. Így hát azt akartam ebédelni egy jó kis salátás körettel ilyen nagy melegben, de a választék ezt már nem tartalmazta. Helyette maradt az elképzelt saláta köretnek, amely mellé rántott sajtot rendeltem.

Leültem egy szabad asztalhoz, és belemélyedtem a kezemben lévő folyóiratba. Miközben olvasgatva belekezdtem ételem elfogyasztásába, egy erőteljes férfihang felháborodottan kérte számon a pincérnőt, amiért nem jutott neki a rántott húsból, amely szerinte a menüsor egyetlen fogyasztható ételének számított.

Látásból ismertem a pasast, ne tartson senki előítéletesnek, de ő pont az a figura, akivel kapcsolatban zsigerből, első ránézésre azt mondja az ember, hogy finoman szólva is antipatikus. Fröcsögve, elvörösödő fejjel, magából kikelve követelte a pincértől a szelet rántott húsát. Annyira felhergelte magát, hogy négy XL-es ingjének gombjai is majd elpattantak dühében terebélyes méretű hasán.

Szegény pincér hölgy megszeppenve, de udvariasan közölte a vendéggel, hogy még körülbelül tízféle ételből választhat, de sajnos a rántott hús elfogyott.Ekkor a fickó hatalmas öklét fenyegetőn megrázta, majd még mindig vöröslő fejjel, képében az addig összegyűjtött nyálát a pincér hölgy arcába köpte. A fél étkezde a pincérnő megsegítésére sietett, és egyesítve erőinket kitessékeltük az urat az étteremből.

Valószínű, hogy a kifőzdében az úriember nem lesz többé szívesen látott vendég.VIA

2018-08-17 17:28:21 - Mindenegyben Blog