MindenegybenBlog

Férje váratlanul elhunyt egy fogfájás után – napokig senki sem értette, mi történt, aztán az orvosok előálltak a félelmetes igazsággal:Erre figyelmeztet most mindenkit a gyászoló feleség!!

A kamionsofőrként dolgozó 26 téves férfi, Vadim Anatoliyevich Kondratyuk munka közben sajgó fájdalmat érzett az állkapcsában, amikor épp árut fuvarozott egy New Yorki desztinációra.

Nem húzta és halasztotta a dolgot, megállt Oklahomában, ahol egy fogorvos megállapította, hogy fertőzést kapott, és antibiotikumot írt fel neki. Ekkor jobban lett, de amikor hazatelefonált a feleségének, elmondta, hogy fájdalma ismét erőre kapott!

Amikor a szállítmánnyal megérkezett New Yorkba, a szája már teljesen bedagadt. Ráadásul legyengült, ezért bátyját kérte meg, hogy vezessen haza helyette.

Amikor Utah államon haladtak keresztül, a férfi már komoly légzési nehézségekkel küzdött, így a bátyja bevitte a kórházba, és oxigénre kapcsolták. Állapota annyira rossz volt, hogy átszállították Salt Lake City-be, egy nagyobb kórházba, ahol erősebb antibiotikumot, majd dialízist kapott.

Az eredetileg csak a fogágyára kiterjedő fertőzés ugyanis a vérébe került, és a tüdejét is megtámadta. Nataliya, a felesége, a helyszínre utazott, hogy támogathassa a férjét, a férfi azonban hamarosan elhunyt.

A nő elmondta, hogy az orvosok mindent megtettek érte, ám sajnos ez is kevésnek bizonyult…

John Luther, a Western Dental Services tekintélyes fogorvosra elmondta, hogy ne vegyük félvállról a fogfájást, mielőbb forduljunk orvoshoz, mert komolyabb bajt okozhat!

A család gyásza nagyon mély: sosem fogják elfelejteni, az értelmetlen halált halt fiatal férjet és apát:

Nyugodjon békében!

2022-03-19 10:49:57 - Mindenegyben Blog