MindenegybenBlog

Fidesz: Magyarországon a legalacsonyabb a lakossági áram ára

A kormánypárt Varju László nyilatkozatára reagált, miszerint egy újabb adat azt bizonyítja, „hogy az Orbán-kormány okozta a rezsiválságot Magyarországon.”

„Egy tegnapi kimutatás szerint Magyarországon a legdrágább az áram az Európai Unióban. Egy megawattórányi áram a cseheknél 113 euróba, Németországban 74 euróba, Magyarországon viszont 229 euróba kerül, vagyis a német áramár háromszorosába. Sem a háború, sem a szankciók nem okoztak tehát jelentős energiaválságot Európában, Magyarország azonban kilóg a sorból, az Orbán-kormány brutális, hétszeres rezsiemelése miatt” – fejtette ki a DK politikusa.

A Fidesz erre közleményben reagált: ők úgy lájták, „Gyurcsányék semmit sem változnak: hazudnak és álságosak.”

„Gyurcsány tizenötször emelte a rezsit, az áram árát a duplájára, a gáz árát a háromszorosára, a rezsicsökkentést meg mindig is el akarta törölni” – írták le.

Hozzátették, hogy „a magyar családok a legvédettebbek a szankciós energiaáremelkedéstől, a lakossági áram és gáz ára Magyarországon a legalacsonyabb uniós szinten,” miközben „Gyurcsányék naponta megvédik a szankciókat” – idézi a közleményt az MTI.

2022-11-08 21:23:12 - Mindenegyben Blog