MindenegybenBlog
Figyelem!18 megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadás jön pár óra múlva! Semmiképpen ne indulj el esernyő nélkül és helyezd biztonságba az autódat és a növényeidet!!! Komoly veszély – 3 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 90 km/órás szél társul !
Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.10. vasárnap éjfélig
Ma napközben és este dél, délkelet felől több hullámban, összességében több helyen (súlypontjával keletebbre helyeződve, de legkisebb valószínűséggel északkeleten) várható zivatartevékenység. Heves zivatarokra is számítani kell, főként az ország délkeleti, déli felén. Ezek környezetében viharos/károkozó (60-90, helyenként > 90 km/h) széllökés és akár nagy méretű jég (2, 3 cm-t meghaladó átmérővel) is előfordulhat. Helyenként felhőszakadás (> 30, néhol > 50 mm) is valószínű.
Vasárnap délutáni óráktól elszórtan várható zivatarok kialakulása (mj.: legkisebb eséllyel északon és középen). A zivatarokat szélerősödés (45-65 km/h), felhőszakadás (>25-30 mm) és jégeső kísérheti. Heves zivatar kialakulására is van esély, erre legfőképp a Tiszántúlon, valamint a keleti határvidéknél lehet számítani. Ezeken a területeken a szél viharossá fokozódhat (65-80 km/h, néhol >80 km/h) és nagyobb méretű jégszemek is előfordulhatnak (>1-2 cm) a zivatarok környezetében.
Pest megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás
Heves zivatar
Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
[LAPOZAS][LAPOZAS]
Baranya megye

Bács-Kiskun megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás
Heves zivatar
Közepes bekövetkezési kockázat mellett kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
[LAPOZAS][LAPOZAS]
Békés megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás
Heves zivatar
Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
[LAPOZAS][LAPOZAS]
Csongrád megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás
Heves zivatar
Közepes bekövetkezési kockázat mellett kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
[LAPOZAS][LAPOZAS]
Fejér megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás
Heves zivatar
Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
[LAPOZAS][LAPOZAS]
Győr-Moson-Sopron megye

Hajdú-Bihar megye

Heves megye

Komárom-Esztergom megye

Nógrád megye

Somogy megye

Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel
Fok
Esemény
Leírás
Heves zivatar
Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás
Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
[LAPOZAS][LAPOZAS]
Tolna megye

Vas megye

Veszprém megye

Zala megye

OMSZ: 2018-06-09 06:11 (04:11 UTC) [wbhx]
Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.10. vasárnap éjfélig
Ma napközben és este dél, délkelet felől több hullámban, összességében több helyen (súlypontjával keletebbre helyeződve, de legkisebb valószínűséggel északkeleten) várható zivatartevékenység. Heves zivatarokra is számítani kell, főként az ország délkeleti, déli felén. Ezek környezetében viharos/károkozó (60-90, helyenként > 90 km/h) széllökés és akár nagy méretű jég (2, 3 cm-t meghaladó átmérővel) is előfordulhat. Helyenként felhőszakadás (> 30, néhol > 50 mm) is valószínű.
Vasárnap délutáni óráktól elszórtan várható zivatarok kialakulása (mj.: legkisebb eséllyel északon és középen). A zivatarokat szélerősödés (45-65 km/h), felhőszakadás (>25-30 mm) és jégeső kísérheti. Heves zivatar kialakulására is van esély, erre legfőképp a Tiszántúlon, valamint a keleti határvidéknél lehet számítani. Ezeken a területeken a szél viharossá fokozódhat (65-80 km/h, néhol >80 km/h) és nagyobb méretű jégszemek is előfordulhatnak (>1-2 cm) a zivatarok környezetében.
2018-06-09 08:17:34 - Mindenegyben Blog