MindenegybenBlog

Figyelem!18 megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadás jön pár óra múlva! Semmiképpen ne indulj el esernyő nélkül és helyezd biztonságba az autódat és a növényeidet!!! Komoly veszély – 3 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 90 km/órás szél társul !

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.10. vasárnap éjfélig

Ma napközben és este dél, délkelet felől több hullámban, összességében több helyen (súlypontjával keletebbre helyeződve, de legkisebb valószínűséggel északkeleten) várható zivatartevékenység. Heves zivatarokra is számítani kell, főként az ország délkeleti, déli felén. Ezek környezetében viharos/károkozó (60-90, helyenként > 90 km/h) széllökés és akár nagy méretű jég (2, 3 cm-t meghaladó átmérővel) is előfordulhat. Helyenként felhőszakadás (> 30, néhol > 50 mm) is valószínű.

Vasárnap délutáni óráktól elszórtan várható zivatarok kialakulása (mj.: legkisebb eséllyel északon és középen). A zivatarokat szélerősödés (45-65 km/h), felhőszakadás (>25-30 mm) és jégeső kísérheti. Heves zivatar kialakulására is van esély, erre legfőképp a Tiszántúlon, valamint a keleti határvidéknél lehet számítani. Ezeken a területeken a szél viharossá fokozódhat (65-80 km/h, néhol >80 km/h) és nagyobb méretű jégszemek is előfordulhatnak (>1-2 cm) a zivatarok környezetében.

Pest megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Baranya megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Bács-Kiskun megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Közepes bekövetkezési kockázat mellett kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Békés megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Közepes bekövetkezési kockázat mellett kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Csongrád megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Közepes bekövetkezési kockázat mellett kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Fejér megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Győr-Moson-Sopron megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Hajdú-Bihar megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Heves megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Komárom-Esztergom megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Nógrád megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Somogy megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Jász-Nagykun-Szolnok megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Tolna megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Vas megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Veszprém megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS] Zala megye Jel Fok Esemény Leírás Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében). Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. [LAPOZAS][LAPOZAS]
OMSZ: 2018-06-09 06:11 (04:11 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.10. vasárnap éjfélig

Ma napközben és este dél, délkelet felől több hullámban, összességében több helyen (súlypontjával keletebbre helyeződve, de legkisebb valószínűséggel északkeleten) várható zivatartevékenység. Heves zivatarokra is számítani kell, főként az ország délkeleti, déli felén. Ezek környezetében viharos/károkozó (60-90, helyenként > 90 km/h) széllökés és akár nagy méretű jég (2, 3 cm-t meghaladó átmérővel) is előfordulhat. Helyenként felhőszakadás (> 30, néhol > 50 mm) is valószínű.

Vasárnap délutáni óráktól elszórtan várható zivatarok kialakulása (mj.: legkisebb eséllyel északon és középen). A zivatarokat szélerősödés (45-65 km/h), felhőszakadás (>25-30 mm) és jégeső kísérheti. Heves zivatar kialakulására is van esély, erre legfőképp a Tiszántúlon, valamint a keleti határvidéknél lehet számítani. Ezeken a területeken a szél viharossá fokozódhat (65-80 km/h, néhol >80 km/h) és nagyobb méretű jégszemek is előfordulhatnak (>1-2 cm) a zivatarok környezetében.

2018-06-09 08:17:34 - Mindenegyben Blog