Árthatunk, ha segítünk a hajléáktalanoknak?
Sokszor nem tesznek jót az állampolgárok az utcán alvó hajléktalanoknak azzal, ha rendszeresen ételt vagy valamilyen ellátmányt visznek nekik, ilyenkor ugyanis sokkal nehezebb meggyőzni őket a szolgálatoknak, hogy a téli fagyok idején a szállásokat válasszák éjszakára – mondta a Magyar Nemzetnek a Máltai Szeretetszolgálat regionális vezetője.
Morva Emília szerint aki teheti, inkább a szolgálatok segítségének igénybevételére próbálja rávenni a hajléktalanokat, mert a meleg szálláson túl ellenőrizni tudják az egészségi állapotukat és szakszerű ellátásban tudják őket részesíteni.
A regisztrált hajléktalanok és a szakszolgálatok adatai szerint valamivel több mint tízezer ember él fedél nélkül Magyarországon. A Magyar Szociális Fórum adatai szerint az őszi hideg időben már heten haltak meg kihűlés miatt – olvasható a lapban, amely emlékeztet arra, hogy idén először elrendelhető a “vörös kód”. Ez alapján minden szociális otthonnak részt kell vennie a legnagyobb hidegek esetén az ellátásban, például a nyugdíjasotthonokban az üres helyekre be kell fogadni éjszakára a rászorulókat.
Forrás : hirado.hu