MindenegybenBlog

FIGYELEM!PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK 80 km/h SZÉLVIHARRAL! ,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

FIGYELEM!PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK 80 km/h SZÉLVIHARRAL! ,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2022.07.23. szombat éjfélig

HŐSÉG

Szombaton tetőzik a hőség, a nyugati és az északi tájak kivételével több helyen alakul 30 fok körül a napi átlaghőmérséklet. Délután a Dunántúl nyugati és északi területein a megerősödő szél és a helyenkénti záporok, zivatarok estére némileg már csökkenthetik a hőstresszt.

ZIVATAR

Szombaton - jelentős bizonytalanság mellett - a déli óráktól egy érkező hidegfronton, majd délután a front mögött is zivatarok kialakulására kell számítani. Megfelelő feltételek főként az Alpokalján, Észak-Dunántúlon, Pest-megye északi felén, illetve az Északi-középhegység térségében lehetnek. Zivatarokhoz általában viharos (60-80 km/h) széllökés, jégeső (1-2 cm jégátmérő), illetve lokálisan intenzív (15-25 mm) csapadékhullás társulhat, de délután a Dunántúl nyugati területein egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt. A késő esti órákban is instabil maradhat a légkör.

2022.07.23. 06:56 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Baranya megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Bács-Kiskun megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Békés megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Csongrád-Csanád megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Fejér megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Győr-Moson-Sopron megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Hajdú-Bihar megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Heves megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Komárom-Esztergom megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Nógrád megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Somogy megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Jász-Nagykun-Szolnok megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Tolna megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Vas megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Veszprém megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Zala megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.
OMSZ: 2022-07-23 02:00 (00:00 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2022.07.23. szombat éjfélig

HŐSÉG

Szombaton tetőzik a hőség, a nyugati és az északi tájak kivételével több helyen alakul 30 fok körül a napi átlaghőmérséklet. Délután a Dunántúl nyugati és északi területein a megerősödő szél és a helyenkénti záporok, zivatarok estére némileg már csökkenthetik a hőstresszt.

ZIVATAR

Szombaton - jelentős bizonytalanság mellett - a déli óráktól egy érkező hidegfronton, majd délután a front mögött is zivatarok kialakulására kell számítani. Megfelelő feltételek főként az Alpokalján, Észak-Dunántúlon, Pest-megye északi felén, illetve az Északi-középhegység térségében lehetnek. Zivatarokhoz általában viharos (60-80 km/h) széllökés, jégeső (1-2 cm jégátmérő), illetve lokálisan intenzív (15-25 mm) csapadékhullás társulhat, de délután a Dunántúl nyugati területein egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt. A késő esti órákban is instabil maradhat a légkör.

2022.07.23. 06:56 Országos Meteorológiai Szolgálat

2022-07-23 08:05:34 - Mindenegyben Blog