MindenegybenBlog

Figyelem!!!! Zivatarral,70 km-es széllel és jégesővel jön az este! Néhány órán belül leszakad az ég – ezeken a területeken számíthat viharra :

Figyelem!!!! Zivatarral,70 km-es széllel és jégesővel jön az este! Néhány órán belül leszakad az ég – ezeken a területeken számíthat viharra : 

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2022.06.05. vasárnap éjfélig

Délután a Dunántúl nyugati felére néhány zivatar besodródhat, illetve az Alföld keleti harmadában és az északi országrészben lehetséges még egy-két zivatar előfordulása. Ezeket elsősorban intenzív csapadékképződés (> 20 mm) kísérhet, azonban kisebb eséllyel jégeső (ált. 1-2 cm-t nem meghaladó), illetve erős vagy viharos széllökések is társulhatnak hozzájuk. A késő esti órákban nyugatról ismét megnő a csapadékhajlam. A záporok, zivatarok (amelyek közül egy-két hevesebb sem kizárt) elsősorban a Dunántúlt és a Duna vonalának tágabb környezetét érinthetik. A zivataros gócok mellé felhőszakadás (> 25-30 mm, de lokálisan > 40-50 mm sem kizárt), jégeső (~ 1-2 cm), illetve átmeneti viharos (> 65-75 km/h) szél társulhat. A zivatartevékenység délkeleties irányba fokozatosan helyeződik át és a vasárnap déli órákig is kitarthat.

VASÁRNAP

Késő éjszaka nyugatról újfent megnő a zivatarhajlam. Az ekkor érkező zivatarok, heves zivatarok elsősorban a Dunántúlt érinthetik és délkeleties irányba mozognak majd. Heves zivatarokra elsősorban a Dunántúl nyugati és délnyugati térségében van esély, ezeket viharos széllökés (> 90 km/h), jégeső (> 2-3 cm) és intenzív csapadékképződés kísérheti.

2022.06.04. 18:30 Országos Meteorológiai Szolgálat

Baranya megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Fejér megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Győr-Moson-Sopron megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Heves megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Komárom-Esztergom megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Nógrád megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Somogy megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Tolna megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Vas megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Veszprém megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Zala megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
OMSZ: 2022-06-04 18:54 (16:54 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2022.06.05. vasárnap éjfélig [LAPOZAS]

Délután a Dunántúl nyugati felére néhány zivatar besodródhat, illetve az Alföld keleti harmadában és az északi országrészben lehetséges még egy-két zivatar előfordulása. Ezeket elsősorban intenzív csapadékképződés (> 20 mm) kísérhet, azonban kisebb eséllyel jégeső (ált. 1-2 cm-t nem meghaladó), illetve erős vagy viharos széllökések is társulhatnak hozzájuk. A késő esti órákban nyugatról ismét megnő a csapadékhajlam. A záporok, zivatarok (amelyek közül egy-két hevesebb sem kizárt) elsősorban a Dunántúlt és a Duna vonalának tágabb környezetét érinthetik. A zivataros gócok mellé felhőszakadás (> 25-30 mm, de lokálisan > 40-50 mm sem kizárt), jégeső (~ 1-2 cm), illetve átmeneti viharos (> 65-75 km/h) szél társulhat. A zivatartevékenység délkeleties irányba fokozatosan helyeződik át és a vasárnap déli órákig is kitarthat.

VASÁRNAP

Késő éjszaka nyugatról újfent megnő a zivatarhajlam. Az ekkor érkező zivatarok, heves zivatarok elsősorban a Dunántúlt érinthetik és délkeleties irányba mozognak majd. Heves zivatarokra elsősorban a Dunántúl nyugati és délnyugati térségében van esély, ezeket viharos széllökés (> 90 km/h), jégeső (> 2-3 cm) és intenzív csapadékképződés kísérheti.

2022.06.04. 18:30 Országos Meteorológiai Szolgálat

2022-06-04 19:04:57 - Mindenegyben Blog