MindenegybenBlog

FONTOS!Pénteken bezárnak a háziorvosok, fogorvosok, szakrendelések és gyógyszertárak is! - Oszd meg kérlek, mert sokan nem tudnak róla, ne menjenek potyára semmilyen hivatalba! KÖSZÖNJÜK!

Pénteken ne menjen a hivatalba, orvoshoz, gyógyszertárba, fogászatra, ügyet intézni!

2016. július 1-jén jön a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja, illetve a Semmelweis-nap is, így zárva vannak a hivatalok, a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és szakrendelők is.

Július 1-jén a hivatalok a köztisztviselők napja miatt, míg az egészségügyi intézmények a Semmelweis-nap miatt lesznek zárva.

Jobb, ha betárazol gyógyszerekből, és inkább hétfő reggel kezdj a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján, mert pénteken ezekre nem lesz lehetőséged!

Július közepétől a bíróságokon ítélkezési szünet jön, a közigazgatási szerveknél pedig július végétől lesz igazgatási szünet. Az ügyfélfogadás ilyenkor nem áll le.
Semmelweis Ignác, az anyák megmentője 1818. július 1-jén született Budán, ennek emlékére lett ez a nap a magyar egészségügy napja, és 2011 óta az egészségügyi és egészségügyben dolgozók számára munkaszüneti nap is. Így ma ügyeleti rend lesz az egészségügyben – a háziorvosi és a kórházi ellátásban is.

A Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) tagvállalataihoz tartozó gyógyszertárak is zárva tartanak július 1-jén – derül ki a HGYSZ közleményéből.

Ma a betegek és a vásárlók kizárólag az ügyeletes gyógyszertárakban és azokban a patikákban juthatnak hozzá gyógyszereikhez, amelyek rendkívüli munkavégzés keretében vállalták a folyamatos gyógyszerellátás biztosítását – ilyenek például bevásárlóközpontokban található gyógyszertárak.

 

Július 1-je mintegy százezer közszolgálati tisztviselő számára is munkaszüneti nap, ezért zárva lesznek ma az okmányirodák, a kormányablakok és a szakigazgatási szervek, szünetel a munka a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban is. Július végétől augusztus végéig tart majd a nyári igazgatási szünet valamennyi közigazgatási szervnél.

Ez alatt az ügyintézés nem áll le, biztosítják a zavartalan ügyfélfogadást és feladatellátást. Az okmányirodák a nyári időszakban is mindenhol garantálják a folyamatos ügymenetet, azonban a kiemelt ügyfélforgalom miatt megnövekedhet a várakozási idő hossza. Ezek elkerülése érdekében érdemes igénybe venni az időpontfoglalás lehetőségét az okmányirodákban.

1997 óta
A köztisztviselők napjának megünneplését a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) kezdeményezte 1996-ban a köztisztviselői törvény 1992. évi életbelépésének emlékére. 1997. július 1-jén tartották meg először. A köztisztviselők napját 2001-től munkaszüneti nappá nyilvánították.

Forrás : palyazatfigyelo.info

2016-06-28 17:03:06 - Mindenegyben Blog